
Morár Ervin győzött a hatodik Székely Március nevet viselő szónokversenyen, így ő fog beszédet mondani a sepsiszentgyörgyi március 15-i ünnepségen, a város ifjúságát képviselve.
2014. március 10., 14:042014. március 10., 14:04
A hétvégén lezajlott versenyen a jelentkezőknek két óra alatt kellett megírniuk március 15-i beszédüket – felhasználva a kapott idézeteket –, majd ezt követően kellett kiállniuk a zsűri elé, és felolvasniuk a szöveget. A zsűrit idén Sztakics Éva alpolgármester, Dobra Judit irodalom szakos tanárnő és Kondor Ádám, az EMI elnökségi tagja alkotta.
Az értékelések során kiderült, hogy a színvonal idén is magas volt. A harmadik helyen Szakács György végzett, a második Kiss Hunor lett, míg a VI. Székely Március Szónokversenyt Morár Ervin nyerte meg. A nagyközönség március 15-én, a város által szervezett ünnepségen hallhatja a fiatal szónok beszédét.
A VI. Székely Március Szónokversenyt az Erdélyi Magyar Ifjak sepsiszentgyörgyi szervezete és Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala szervezte.
Az emelések ellenére sok háromszéki adófizető már az első napokban törlesztette a kötelezettségeit. Kézdivásárhelyen kisebb sorok alakultak ki, Sepsiszentgyörgyön sorszámhúzást követően, hosszabb várakozással lehetett adót befizetni kedden délelőtt.
A Kovászna megyei Bodzaforduló meteorológiai állomásán kedd reggel mínusz 21 Celsius-fokot mértek. Az idei télen ez eddig a legalacsonyabb hőmérséklet, de a korábbi években voltak ennél jóval hidegebbek is.
Az utcán lopták el egy idős nő táskáját szombat délután Kovászna utcáin. A tettest rövid időn belül sikerült azonosítania a rendőrségnek.
Tavaly szinte minden háromszéki városban hasonló számú baba jött világra, mint tavalyelőtt. A nevek tekintetében továbbra is az Anna és a Dominik a listavezető, de van pár régi, már kevésbé népszerű keresztnév: Erzsébet, Béla, Magdolna, Zsigmond.
2025 őszén az oktatási minisztérium olyan kísérleti programot hirdetett meg középiskolák számára, amely az intézményi autonómia erősítését szolgálta volna. Ám az új kerettantervvel gyakorlatilag lőttek ennek a kezdeményezésnek, és nemcsak annak.
Egyre nagyobb nyomás nehezedik az eleve kiszolgáltatott helyzetben lévő emberekre és önkormányzatokra a háromszéki községvezetők szerint. Az adóemelést a vidékiek is megérzik, különösen a kis jövedelműek és az idősek kerülnek nehéz helyzetbe.
A címben megfogalmazott kérdés költőinek tűnhet, pedig van rá precedens. Sőt, néhány kézdivásárhelyi tanácsos nemhogy nem szavazta meg a Bukarest által előírt adóemelést, hanem még kérkedik is vele. Holott nem kellene – mondja a város polgármestere.
Számos ittas sofőrt tartóztattak fel a hatóságok az év első napjaiban Háromszéken, ráadásul olyan is volt köztük, aki vezetői engedély nélkül ült a kormányhoz – derül ki a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság hétfői közleményéből.
Csendes volt az évkezdés a kézdivásárhelyi kórház szülészetén: szokatlan módon egyetlen gyermek sem jött világra az első pár napban. Január ötödike azonban örömteli nap, hiszen ma két baba született, másik kettő úton van.
Közúti baleset történt pénteken este kevéssel hat óra után a Kovászna megyei Kökös közelében. Rendőrök irányítják a forgalmat.
szóljon hozzá!