
Újabb utcai megmozdulásra készül Kovásznán a Sanitas szakszervezet. Az egészségügyi szakszervezet ugyanis aggódik a kovásznai Montana Szálló alkalmazottainak sorsáért, hiszen már több mint három hónapja késik a fizetésük, utoljára a februári bért kapták kézhez, közölte Vasile Neagovici.
2015. június 15., 20:112015. június 15., 20:11
A szakszervezeti elnök közleményében hangsúlyozta, hogy a szállodát működtető társaságnál 2011 óta törvénytelenségek sorozata érhető tetten, a megalapozatlanul elbocsátott mintegy 80 egykori alkalmazott sorsa sem rendeződött.
„Hasonló helyzet egyetlen más Kovászna megyei vállalkozásnál sem tapasztalható, és szégyenletes, hogy éppen a szakszervezeti tömb tulajdonában lévő szállodában nem tartják tiszteletben az alkalmazottak jogait. Koldusok szintjére süllyesztették őket, elvárják ugyan tőlük a munkát, de fizetést nem adnak” – fogalmaz közleményében Neagovici.
A szakszervezet jelezte a hatóságoknak, hogy az alkalmazottak hónapok óta nem kapnak fizetést, ugyanakkor felszólította a hotel vezetőségét, hogy minél hamarabb törlessze az elmaradást. Emlékeztetnek, hogy a Montana Szálló menedzsmentje két éve nem hajlandó tárgyalni a kollektív munkaszerződésről, és a bíróságon jogerősen megítélt bérpótlék-elmaradásokat sem fizeti.
Ha nem sikerül érvényt szerezni a követeléseiknek, még ezen a héten utcai tüntetést szerveznek, áll a közleményben. A Sanitas évek óta harcol az elbocsátott alkalmazottak jogaiért, de még csak tárgyalóasztalhoz sem sikerült ültetni a szálló vezetőit, pedig a hotelt attól a szakszervezeti tömbtől bérlik, melynek a Sanitas is tagja.
Vasile Neagovici közleményében ugyanakkor üdvözli, hogy a képviselőház megszavazta a 2014/70-es sürgősségi kormányrendeletet, így az egészségügyi és szociális háló munkatársai július elsejétől 100 lej fizetésemelést kapnak. Hangsúlyozta, folytatják a tárgyalásokat a 10 százalékos béremelésről, és az új pótlékrendszer kidolgozásáról, hogy kiküszöböljék az ágazatban meglévő méltánytalanságokat.
A nagy hőség és a kedd délutáni vihar egyaránt megizzasztotta a villanyvezetékek karbantartásáért felelős szolgáltatót Kovászna megyében: kábelek mentek tönkre a terheléstől, vezetékek szakadtak le a vihartól.
Vádat emelt a Kovászna megyei ügyészség két férfi és hét gazdasági társaság ellen egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
szóljon hozzá!