
Fotó: Lukácsi Lehel
Korábban kell fizetniük a tömbházak közötti parkolók bérleti díját a bérlőknek, valamint a lezáró szerkezet kiváltását követően az nem kerül a tulajdonukba, csupán garanciaként lesz ennek díja a szerződésekben feltüntetve Sepsiszentgyörgyön.
2014. november 11., 21:102014. november 11., 21:10
Sztakics Éva, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere elmondta, hogy korábban jó ötlet volt a tömbházak közötti parkolóhelyek bérbeadása, azonban az elmúlt évek során néhány probléma is felmerült, a módosítások ezek megoldását szolgálják. Mint magyarázta, tapasztalataik alapján több okból is nehézkes volt a bérbeadási rendszer működtetése. Az alpolgármester kifejtette, hogy két módosításról van szó, első sorban változtatnak a bérleti díjak kifizetésének határidején, ezt ugyanis most már szeptember 15 és december 15 között tehetik meg a városlakók. Korábban március 15-e volt az utolsó nap, amikor a bérlőknek törleszteniük kellett a helyért fizetendő éves összeget, azonban előfordultak olyan esetek, amikor ezt elmulasztották megtenni. „Lényegében véve azok a bérlők, akik nem fizették ki az összeget március közepéig, azok nem jogszerűen használták és foglalták a közterületet” – tette hozzá az alpolgármester.
A lezáró szerkezeteket ugyanakkor eddig 150 lejes díj ellenében megvásárolhatták a bérlők, így saját tulajdonukat képezték, a módosítást követően azonban ennek csupán használati jogát kapják meg, az említett díj pedig garanciaként lesz feltüntetve a szerződésekben. Sztakics Éva elmagyarázta, erre azért volt szükség, mivel a parkolóhelyekért nem fizetők esetében az említett szerkezetek eltávolítása bonyolultabb procedúra volt, hiszen értelemszerűen a magántulajdon közterületről való eltávolítása is nehézkesebb folyamat. Mint ismeretes, jelenleg megközelítőleg kétezer parkolóhely van Sepsiszentgyörgyön, ezek hossza öt, valamint szélessége két és fél méter. Sztakics Éva elárulta, hogy a régi bérleti szerződések hamarosan lejárnak, a következő periódusra pedig újból versenytárgyalásokat fognak meghirdetni.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
szóljon hozzá!