
Fotó: Nagy D. István
A Szilágyi Zsolt államelnök-jelöltségét támogató, Háromszéken vállalt harmincezer aláírás gyűjtése menetrend szerint halad, ugyanis jelenleg a kitűzött cél több mint felét sikerült teljesíteni. A munkáról Benedek Erika, a háromszéki EMNP elnöke beszélt.
2014. szeptember 03., 16:112014. szeptember 03., 16:11
Jelenleg megközelítőleg százötven önkéntes gyűjti a Szilágyi Zsolt államelnök-jelöltségét támogató aláírásokat Kovászna megyében. Benedek Erika, az Erdélyi Magyar Néppárt háromszéki elnöke érdeklődésünkre elmondta, noha a szám naponta változik – attól függően, hogy ki, hogyan tud segíteni –, általában száz fölötti a kézjegyeket gyűjtők létszáma. Tapasztalataik alapján a választópolgárok pozitívan fogadják az EMNP önkénteseit, ugyanakkor minden a tervek szerint alakul, így valószínűsíthető, hogy meglesz a harmincezer aláírás.
Benedek Erika azt is elárulta, hogy Erdővidék az terület, amely messzemenően vezet, hiszen a legtöbb támogatást innen sikerült megkapni – ebben a régióban már meghaladták az eredetileg vállalt ötezer aláírást. Ugyanakkor mindenhol elérték legalább a vállalt szám negyvenöt százalékát. Az önkéntesek ajtóról ajtóra járnak, így gyűjtik az aláírásokat, valamint a városokban standokat is kihelyeztek: Sepsiszentgyörgyön összesen hármat – ezek a központi piacnál, a Sugás áruház előtt, valamint az Erzsébet parknál találhatók –, valamint kettőt Kézdivásárhelyen.
A háromszéki elnök kihangsúlyozta, hogy az aláírásgyűjtő ívek formai követelményei törvényben vannak megszabva, ennek megfelelően tehát fel van tüntetve az EMNP logója és Szilágyi Zsolt neve is a lapokra, továbbá az önkéntesek ugyancsak a párt logóját és nevét tartalmazó kitűzőket viselnek. Az Erdélyi Magyar Néppárt vezetősége ugyanakkor felhívja mindenki figyelmét, hogy egy személy csak egy jelöltet támogathat kézjegyével, az önkéntesek igyekeznek erről mindenkit tájékoztatni, hogy az összesítés alkalmával ne kelljen érvényteleníteni egyetlen aláírást sem. Benedek Erika hozzátette, előreláthatólag szeptember 16-áig gyűjtik a támogatásokat Háromszéken.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
szóljon hozzá!