
A Kovászna megyei önkormányzat több mint hatmillió lejt fordít az egykoron szebb időket is megélt kommandói ifjúsági tábor teljes felújítására.
2015. február 17., 20:312015. február 17., 20:31
A megyeháza által frissen közzétett tervek szerint az ifjúsági létesítményt két új épülettel bővítenék, ahol évszaktól függetlenül hatvan diákot tudnak majd fogadni.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke portálunk érdeklődésére elmondta, a kommandói létesítmény a zabolai, uzonkai és bodzakrasznai táborokhoz hasonlóan 2009 végén került az ifjúsági és sportminisztériumtól a megyei önkormányzat hatáskörébe.
Három évvel ezelőtt a megyei önkormányzat égisze alatt működő megyei ifjúsági és sportigazgatóságnak azonban le kellett mondania az ifjúsági táborok működtetéséről, mivel nem tudta finanszírozni a lerobbant állapotban lévő létesítmények felújítását és fenntartását.
Tavaly júniusban a zabolai Csipkés tábor nyílt meg, miután a megyei tanács tíz támogató és harminc önkéntes segítségével felújította. A 80 férőhelyes tábor területén 17 kisház, 4 nagy, 20-21 személyes háló, ebédlő, konyha, kinti tűzhely és illemhely található.
A megye legkorszerűbb ilyen jellegű létesítménye egyébként a sepsibesenyői tó mellett működik. A 2006-ban felújított létesítményben három, összesen 42 férőhelyes, korszerű szabadidőházat építettek, illetve felújították az ebédlőket, mosdókat és a játszóteret is.
Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
szóljon hozzá!