Megkoszorúzták az Emlékezés erdejét

•  Fotó: Bencze Melinda

Fotó: Bencze Melinda

Gábor Áronra emlékezve gyűltek össze közel kétszázan eresztevényi síremlékénél, illetve első alkalommal koszorúzták meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hősének emlékére elkészített Emlékezés erdejét csütörtökön délben.

Bencze Melinda

2014. július 31., 21:342014. július 31., 21:34

„Közel fél évszázadnak kellett eltelnie, hogy az utókor méltó, de máig befejezetlen síremléket kapjon Gábor Áron, amelyhez eljárhat lelkesedést meríteni a múltból és hazaszeretet tanulva a jövőhöz a mai és a következő nemzedék” – mondta a megemlékezés alkalmával Ájgel Ágnes, az RMDSZ nőszervezetének háromszéki vezetője a korábban állított síremlékkel kapcsolatosan.

A kopjafákat a Gábor Áronra emlékező települések állíttatták

Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke kifejtette, Gábor Áron emléke ott van minden székely szívében, illetve mivel az eresztevényi síremlék a település életében is fontos helyet foglal el, ezért szeretnék megköszönni, hogy 165 éve ápolják a hős szellemiségét. Mint mondta, ebben az évben születésének 200., illetve halálának 165. évfordulóján rendezvénysorozatokat szerveztek, ezen belül a Gábor Áron-emlékbizottság ötleteként hozták létre azt az Emlékezés erdeje nevet viselő emlékparkot.

Ebben főként azon települések állítottak kopjafát, amelyek Gábor Áron életének fontos állomáshelyei voltak, kiemelve itt Berecket, Uzont, Kököst, Kézdvásárhelyt, Sepsiszentgyörgyöt – viszont olyan rendezett formában került kivitelezésre, hogy az bővíthető legyen. A megyei önkormányzat vezetője köszönetét fejezte ki az eresztevényi református egyháznak, amely adományozás útján helyet adott az emlékparknak.

Székely zászlót húztak fel a nemzet hősének tiszteletére

Tamás Sándor azt is elárulta, hogy az Óriáspince-tetőn ismét lobog a székely nemzet zászlója, amelyet ezúttal Gábor Áron tiszteletére húztak fel. Hozzátette: az éjszaka folyamán ismeretlenek levágták a zászló felvonó madzagot, azonban megköszönte az „ellenségeknek”, hogy ezzel is segítenek a székely öntudat megerősítésében. Kijelentette, Bukarestben nem tudják, miként viszonyuljanak az erdélyi magyarsághoz, látszik, hogy össze vannak zavarodva, hiszen hol kedveskednének, hol pedig szigorítanának az intézkedéseken.

„Elfogadjuk a mindenkire érvényes szabályokat, de nem fogadjuk el a kettős mércét. Tiszteljük az államhatalmat de nem fogadjuk el, hogy tiszteletlenül viszonyuljanak hozzánk. Éppen ezért tiszteletet várunk a székelyek iránt” – magyarázta a vezető.

Kopjafák a hős emlékére

Az eseményen felszólalt Balázs Antal nyugalmazott tanár és fafaragó is, aki a felállított kopjafák nagy részét készítette. Elmesélte, 35-40 esztendővel ezelőtt azok, akik elhaladtak a síremléknél, még levették kalapjukat – még akkor is ha fújt a Nemere. Kiemelte, azok a székelyek, akik tettek azért, hogy a huszonegy kopjafa álljon az Emlékezés erdejében, ismét méltóképpen levették kalapjukat az ágyúöntő előtt. A fafaragó abbéli reményét is kifejezte, hogy a jövőben ez az emlékpark hasonló látványt nyújthat majd, mint a Nyergestetőn található nagy számú kopjafa.

Már nem ágyúval, hanem összetartozással kell küzdeni a nemzetért

Lukács Bence, a Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának konzulja beszédében kifejtette, Gábor Áronnak hazájába vetett hite adott bátorságot. Mint mondta, napjainkban nem ágyúval kell megóvni a magyar családokat, hanem azzal, ha mindennap azt teszik, ami összeköti a nemzetet. „Ahhoz kell hit és bátorság, hogy otthont teremtsünk szülőföldünkön, hogy éljünk jogainkkal” – tette hozzá.

Az eseményen fellépett a Mátyásföldi Koncert fúvoszenekara, a Szentegyházi Gyerekfilharmónia, ugyanakkor a Magyar és székely himnusz eléneklése zárta a megemlékezést.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. november 14., péntek

A betétdíjas rendszer nem feltétlenül a környezetvédelemről szól

A palackvisszaváltós rendszer révén begyűjtött hulladék az országban keletkező teljes hulladék alig hat százalékát képezi, ám a döntéshozók mégis úgy tekintenek rá – úgy tálalják –, mintha ezzel minden szemétgond megoldódott volna. Korántsem oldódott meg.

A betétdíjas rendszer nem feltétlenül a környezetvédelemről szól
Hirdetés
2025. november 13., csütörtök

Több mint 15 ezer szavazat érkezett a Best of Sepsi döntőseire

A Best of Sepsi 2025-ös kiadásának szavazási időszaka november 9-én zárult le. A győzteseket 2026 februárjában a díjkiosztó gálaesten ismerheti meg a közönség.

Több mint 15 ezer szavazat érkezett a Best of Sepsi döntőseire
2025. november 13., csütörtök

Sepsiszentgyörgy a Nemzeti Művelődési Intézet szakmai elismerésében részesült 

November első hetén adták át a magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet rangos szakmai elismeréseit Lakiteleken. Sepsiszentgyörgy a Közösségeket Támogató Önkormányzat díjat, ezzel együtt egy 400 ezer forint értékű támogatást is elnyert.

Sepsiszentgyörgy a Nemzeti Művelődési Intézet szakmai elismerésében részesült 
2025. november 13., csütörtök

Koraszülöttek világnapja: apró hősök és szüleik találkozója Sepsiszentgyörgyön

Korán született gyerekeknek és szüleiknek szerveznek találkozót november 17-én, 12 órakor a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. A koraszülöttek világnapján babaruhákat is lehet adományozni a kórháznak.

Koraszülöttek világnapja: apró hősök és szüleik találkozója Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2025. november 13., csütörtök

Amiben egyetértés van: Erdővidék egyetlen kórházát érdemes és kell is támogatni

Ötmillió lej értékben újíthatja meg orvosi eszközállományát a baróti kórház a városi és a megyei önkormányzat, valamint a térségbeli települések támogatásával. A jelenleg zajló fejlesztések révén több tízezer erdővidéki ember jut minőségibb ellátáshoz.

Amiben egyetértés van: Erdővidék egyetlen kórházát érdemes és kell is támogatni
2025. november 12., szerda

Szent György Ösztöndíj a legtehetségesebb végzős diákoknak

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdette a Szent György Ösztöndíjat, amelyet 2010 óta évente ítélnek oda a legtehetségesebb végzős diákoknak.

Szent György Ösztöndíj a legtehetségesebb végzős diákoknak
2025. november 12., szerda

Korszerű szabadidőközpontot álmodtak a zabolai Csipkésbe

A mai igényeknek megfelelő szabadidős és ifjúsági központot építene Kovászna Megye Tanácsa Zabolán. A Csipkés tábor jelenlegi főépületének helyére megálmodott létesítményt 3,5 millió eurós uniós támogatással valósítanák meg.

Korszerű szabadidőközpontot álmodtak a zabolai Csipkésbe
Hirdetés
2025. november 11., kedd

Nem fél a kihívásoktól, bízik a társulatban a Tamási Áron Színház új igazgatója

Őrizze meg a Tamási Áron Színház művész-színház jellegét, de nyisson eddig el nem ért célcsoportok felé – ezek az intézményfenntartó önkormányzat elvárásai az új igazgatóval, Albu Istvánnal szemben, aki a maga során bátran néz a kihívások elé.

Nem fél a kihívásoktól, bízik a társulatban a Tamási Áron Színház új igazgatója
2025. november 11., kedd

Halálos fenyegetést kapott két gidófalvi, nem maradt el a következmény

Két gidófalvi lakos – egy nő és egy férfi – a rendőrséghez fordult, miután halálos fenyegetéseket kaptak egy üzenetküldő alkalmazáson keresztül. A rendőrség gyorsan intézkedett: az elkövetők ellen ideiglenes távoltartási végzést adtak ki.

Halálos fenyegetést kapott két gidófalvi, nem maradt el a következmény
2025. november 10., hétfő

„Buta”, „analfabéta”, „CES-es”: háborog egy baróti anyuka, aki szerint megalázó jelzőkkel illették fiát az iskolában

Konfliktus alakult ki az egyik baróti iskolában egy negyedikes fiú új tanítónője és édesanyja között. Az anya szerint az addig jól teljesítő gyermeket az új pedagógus megalázó jelzőkkel illette. A szülő a fiút átvitte az erdőfülei iskolába.

„Buta”, „analfabéta”, „CES-es”: háborog egy baróti anyuka, aki szerint megalázó jelzőkkel illették fiát az iskolában
Hirdetés