
Újabb tagszervezettel bővült a Háromszéki Ifjúsági Tanács, hiszen a Pákéban is megalakult az ifjúsági szervezet.
2014. március 06., 14:032014. március 06., 14:03
Ezúttal a Pákéi Ifjúsági Szervezet (PISZ) csatlakozott a HÁRIT munkájához és ezáltal bővült a megyei ifjúsági paletta – tájékoztatott Oltean Csongor, a HÁRIT elnöke. A szervezetet húsznál is több fiatal alkotja, akik eddig is szerveztek különböző eseményeket, de szükségét látták egy olyan ernyőszervezethez való csatlakozásnak, mely biztonságot, támaszt nyújthat számukra.
Oltean Csongor a HÁRIT elnöke elmondta: ,,Örömmel fogadtuk a pákéi fiatalok kezdeményezését, hogy ifjúsági szervezetbe szeretnének tömörülni. Minden tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy a fiatal, újonnan alakuló szervezeteinket segítsük, hisz köztudott, hogy a kezdetek kezdetén nem rendelkeznek a kellő tapasztalattal és kapcsolatrendszerrel.”
A PISZ elnökének Jakó Csillát választották, alelnök Kádár Izabella lett. A fiatalok már a jövő hét folyamán elkezdik a szervezet bejegyeztetését, továbbá májusra már egy ifjúsági majálist is terveznek.
A Kovászna megyei Bodzaforduló meteorológiai állomásán kedd reggel mínusz 21 Celsius-fokot mértek. Az idei télen ez eddig a legalacsonyabb hőmérséklet, de a korábbi években voltak ennél jóval hidegebbek is.
Az utcán lopták el egy idős nő táskáját szombat délután Kovászna utcáin. A tettest rövid időn belül sikerült azonosítania a rendőrségnek.
Tavaly szinte minden háromszéki városban hasonló számú baba jött világra, mint tavalyelőtt. A nevek tekintetében továbbra is az Anna és a Dominik a listavezető, de van pár régi, már kevésbé népszerű keresztnév: Erzsébet, Béla, Magdolna, Zsigmond.
2025 őszén az oktatási minisztérium olyan kísérleti programot hirdetett meg középiskolák számára, amely az intézményi autonómia erősítését szolgálta volna. Ám az új kerettantervvel gyakorlatilag lőttek ennek a kezdeményezésnek, és nemcsak annak.
Egyre nagyobb nyomás nehezedik az eleve kiszolgáltatott helyzetben lévő emberekre és önkormányzatokra a háromszéki községvezetők szerint. Az adóemelést a vidékiek is megérzik, különösen a kis jövedelműek és az idősek kerülnek nehéz helyzetbe.
A címben megfogalmazott kérdés költőinek tűnhet, pedig van rá precedens. Sőt, néhány kézdivásárhelyi tanácsos nemhogy nem szavazta meg a Bukarest által előírt adóemelést, hanem még kérkedik is vele. Holott nem kellene – mondja a város polgármestere.
Számos ittas sofőrt tartóztattak fel a hatóságok az év első napjaiban Háromszéken, ráadásul olyan is volt köztük, aki vezetői engedély nélkül ült a kormányhoz – derül ki a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság hétfői közleményéből.
Csendes volt az évkezdés a kézdivásárhelyi kórház szülészetén: szokatlan módon egyetlen gyermek sem jött világra az első pár napban. Január ötödike azonban örömteli nap, hiszen ma két baba született, másik kettő úton van.
Közúti baleset történt pénteken este kevéssel hat óra után a Kovászna megyei Kökös közelében. Rendőrök irányítják a forgalmat.
Kisfiú született elsőként 2026-ban a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. Demeter Szebasztian az újév reggelén látta meg a napvilágot.
szóljon hozzá!