
„Az Európa Tanács Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Chartájának az összes cikkelyének kell legyen megfelelője a romániai törvénykezésben. Ezen dolgozunk” – fejtette ki Markó Attila annak kapcsán, hogy háromszéki Mikó Imre Jogvédő Szolgálat előzetes jelentésére alapoz az amerikai emberjogi jelentés a romániai magyarok helyzetéről szóló fejezetében.
2014. március 06., 14:522014. március 06., 14:52
Rég láttam ennyire pontosan és hitelesen visszaadott jelentést – számolt be Markó sajtótájékoztatóján, hozzátéve, hogy nyílt titok az is, hogy a Mikó pert is figyelemmel kíséri az Amerikai Egyesült Államok, amelynek nagykövetségének számos tagja részt vesz a tárgyalásokon. Markó szerint függetlenül attól, hogy az RMDSZ kormányzáson van, vagy ellenzékben, ezt a munkát folytatni kell, a nyelvi jogokról szóló jelentésbe foglaltakra immár figyel az egész világ.
A jelentésben szerepel a székely zászló betiltása, és ismertetik a zászlóval kapcsolatos peres eljárásokat is, de kitér a magyar nyelv használatára az állami intézményekben és az oktatásban tapasztalt hátrányos megkülönböztetésre is. Itt külön kitérnek a román nyelv tanulására elemi osztályban és a magyar diákok akadályozására saját történelmének megismerésében.
A nyelvi jogok esetében van egy sor szabály, és az alkalmazás teljes hiánya észlelhető – állapította meg Markó.
Súlyos gondok vannak a nyelvi jogok érvényesítésében az igazságügy, de még inkább az egészségügy esetében. Hiszen egy románul nehézkesen beszélő személy nem tudja elmondani anyanyelvén a szakorvosnak, hogy mi fáj – fejtette ki Markó Attila, parlamenti képviselő. Leszögezte: fontos céljuk óriási nyomást gyakorolni az intézményekre, hogy ültessék gyakorlatba a nyelvi jogokat, de véleménye szerint ugyanilyen fontos saját magunkban is tudatosítani jogainkat és élni velük.
Kétségtelen, hogy a háromszéki közintézmények többségében magyar igazgatók fejtik ki tevékenységüket, de a helyzetjelentés alapján kimondható, hogy kevés kivétellel ezen intézményekben is elégtelen a magyar nyelv használata. Ebben az esetben is fontos a jogérvényesítés igényét megfogalmazni – fejtette ki Markó.
Benkő Erika, a háromszéki Mikó Imre Jogvédő Szolgálat irodavezetője, az előzetes jelentés szerkesztője leszögezte, idén is át fogják adni a jelentést a közösség elleni támadásokról és jogtiprásokról. A cél gyakorlatban is megvalósítani a nyelvi jogok érvényesítését.
A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat munkatársai arról tájékoztattak, hogy a jogérvényesítésre több programot is indítottak: többek között felhívásokat intéznek ez ügyben a közintézmények, a kereskedelmi egységek felé, de tervezik az oktatási intézményekben, tanórákon ismertetni a diákokkal jogaikat. A tájékoztató képzéseket osztályfőnöki, polgári nevelés, illetve magyar órákon látják megvalósíthatónak.
A kereskedelmi egységek esetében már sikertörténetnek számít az, hogy a Lidl nagyáruház eleget tett felkérésüknek és kétnyelvűsítették a kínálatukban szereplő termékek címkézését. A jogszolgálat hamarosan díjat is alapít azon cégek számára, melyek tekintettel a vásárlók nemzetiségére, kínálatukat magyarul is ismertetik – tette hozzá Markó.
Adrian Ahrițculesei január 9-én elérte a Déli-sarkot, és ezzel beírta magát a történelembe: ő az első román állampolgár, akinek sikerült elérnie az Antarktisz mindhárom fontos pontját – jelentette be a hegymászó menedzsere, Ștefan Adrian Jurca.
Madárral ütközött, emiatt megszakította útját a Lufthansa Münchenből Kolozsvárra tartó járata Budapesten vasárnap kora délután – közölte a Budapest Airport vállalati kommunikációs és kormányzati kapcsolatok vezérigazgató-helyettese az MTI-vel.
Legalább 40 ember vesztette életét szombaton, az Egyesült Államok venezuelai műveletében, amelynek során elfogták Nicolás Maduro elnököt – írja a New York Times egy venezuelai tisztviselőre hivatkozva.
Egy román állampolgár is van a svájci Crans-Montana üdülőtelepen szilveszter éjszakáján történt tűzeset halálos áldozatai között – tájékoztatott vasárnap a külügyminisztérium.
Az Egyesült Államok átmenetileg átveszi Venezuela irányítását, amíg nem sikerül „biztonságos, megfelelő és megfontolt” politikai átmenetet végrehajtani az országban – jelentette be Donald Trump amerikai elnök szombaton a Fehér Házban sajtótájékoztatón.
Az Egyesült Államokban állítják bíróság elé Nicolás Maduro venezuelai elnököt és feleségét, akik ellen New Yorkban emeltek vádat – közölte Pam Bondi amerikai igazságügyi miniszter szombaton a közösségi médiában.
Az Amerikai Egyesült Államok sikeresen végrehajtott egy nagyszabású támadást Venezuela és vezetője, Nicolás Maduro elnök ellen, akit feleségével együtt elfogtak és repülővel elszállítottak az országból.
A berni román nagykövetség felvette a kapcsolatot egy román állampolgár családjával, akit eltűntnek nyilvánítottak a svájci Crans-Montana üdülőhelyen történt tragikus szilveszteri tűzeset nyomán.
A kormány 2026-ban 90 ezer EU-n kívüli vendégmunkás számára teszi lehetővé a romániai munkavállalást – számolt be a Bolojan-kabinet keddi ülése után a munkaügyi minisztérium.
Lavina sodort el hétfőn egy magyar házaspárt az olaszországi Trentino-Alto Adige (Dél-Tirol) megye Aurina-völgyében, a férj meghalt, felesége viszont sértetlen maradt.
szóljon hozzá!