Magyarul is kampányolnak Johannisnak

A Keresztény-liberális Szövetség (ACL) Kovászna megyei szervezete magyar nyelvű szórólapokat is nyomtatott, és kétnyelvű újságot indít, hogy államfőjelöltje, Klaus Johannis üzenetét a magyar választókhoz is eljutassa – közölte csütörtökön Mădălin Guruianu, az ellenzéki összefogásban részt vevő Nemzeti Liberális Párt (PNL) sepsiszentgyörgyi szervezetének vezetője.

Hírösszefoglaló

2014. október 17., 14:522014. október 17., 14:52

A városi önkormányzati képviselő úgy vélekedett: a novemberi elnökválasztáson induló két magyar jelöltnek – Kelemen Hunornak, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), illetve Szilágyi Zsoltnak, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) jelöltjének – semmi esélye sincs megnyerni a választást. Guruianu szerint ezért a romániai magyar választóknak érdemes lenne már az első fordulóban a legesélyesebb román jelöltek valamelyike mögé felsorakozniuk. Hozzátette: Johannis „biztosan ellátogat” Kovászna megyébe is.

Az ellenzéki összefogás politikusa azt mondta: a politikai tapasztalat azt mutatja, hogy a magyar közösség nem szavazna meg egy baloldali jelöltet, akárki is lenne az illető. „A magyarok nem hallgattak az RMDSZ-re a 2009-es államfőválasztáson, hiszen kevesebben szavaztak (az RMDSZ által támogatott) Mircea Geoanăra, mint Traian Băsescura” – emlékeztetett Guruianu. Mint mondta, arra számít: az RMDSZ ezúttal tartózkodni fog Victor Ponta nyílt támogatásától, hogy később ne legyen gond számára az elfordult választók visszaszerzése.

A szociáldemokraták államfőjelöltje, Victor Ponta kormányfő a kampányt megelőző hetekben kétszer is járt a Székelyföldön. Ponta szeptemberben támogatási szerződéseket és iskolabuszokat hozott, miután előzőleg augusztusban részt vett a Nyerges-tetőn tartott 1848-as megemlékezésen. A kormányfő mindkét esetben – az akkor még miniszterelnök-helyettesi tisztséget is viselő – Kelemen Hunor RMDSZ-elnök társaságában látogatott a Székelyföldre.

Mindkét magyar államfőjelölt azt hangsúlyozta: fontos, hogy az első fordulóban a magyar közösség megmutassa erejét, és ne adja voksát olyan jelöltekre, akik nem vállalják fel a magyar érdekek képviseletét.

A második forduló vonatkozásában Szilágyi Zsolt kizártnak tartja, hogy az EMNP Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnököt támogassa. Kelemen Hunor többször jelezte, hogy az RMDSZ csak az első forduló után dönt arról, kit támogat a másodikban, de annyit hozzátett: az erdélyi magyarság nem engedheti meg magának, hogy érzelmi alapon döntsön, hanem pragmatikusan kell választania.

A közvélemény-kutatások szerint az elnöki tisztség sorsa Ponta és Johannis között dőlhet el a választás második fordulójában. A kampányban mindkét politikus úgy nyilatkozott, hogy nem támogatják Székelyföld területi autonómiáját.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 12., szerda

Szent György Ösztöndíj a legtehetségesebb végzős diákoknak

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdette a Szent György Ösztöndíjat, amelyet 2010 óta évente ítélnek oda a legtehetségesebb végzős diákoknak.

Szent György Ösztöndíj a legtehetségesebb végzős diákoknak
Hirdetés
2025. november 12., szerda

Korszerű szabadidőközpontot álmodtak a zabolai Csipkésbe

A mai igényeknek megfelelő szabadidős és ifjúsági központot építene Kovászna Megye Tanácsa Zabolán. A Csipkés tábor jelenlegi főépületének helyére megálmodott létesítményt 3,5 millió eurós uniós támogatással valósítanák meg.

Korszerű szabadidőközpontot álmodtak a zabolai Csipkésbe
2025. november 11., kedd

Nem fél a kihívásoktól, bízik a társulatban a Tamási Áron Színház új igazgatója

Őrizze meg a Tamási Áron Színház művész-színház jellegét, de nyisson eddig el nem ért célcsoportok felé – ezek az intézményfenntartó önkormányzat elvárásai az új igazgatóval, Albu Istvánnal szemben, aki a maga során bátran néz a kihívások elé.

Nem fél a kihívásoktól, bízik a társulatban a Tamási Áron Színház új igazgatója
2025. november 11., kedd

Halálos fenyegetést kapott két gidófalvi, nem maradt el a következmény

Két gidófalvi lakos – egy nő és egy férfi – a rendőrséghez fordult, miután halálos fenyegetéseket kaptak egy üzenetküldő alkalmazáson keresztül. A rendőrség gyorsan intézkedett: az elkövetők ellen ideiglenes távoltartási végzést adtak ki.

Halálos fenyegetést kapott két gidófalvi, nem maradt el a következmény
Hirdetés
2025. november 10., hétfő

„Buta”, „analfabéta”, „CES-es”: háborog egy baróti anyuka, aki szerint megalázó jelzőkkel illették fiát az iskolában

Konfliktus alakult ki az egyik baróti iskolában egy negyedikes fiú új tanítónője és édesanyja között. Az anya szerint az addig jól teljesítő gyermeket az új pedagógus megalázó jelzőkkel illette. A szülő a fiút átvitte az erdőfülei iskolába.

„Buta”, „analfabéta”, „CES-es”: háborog egy baróti anyuka, aki szerint megalázó jelzőkkel illették fiát az iskolában
2025. november 09., vasárnap

Sokan igényelték a segélyhívó okoseszközt a nyílt napon

Nyílt napot hirdetett a sepsiszentgyörgyi önkormányzat csütörtökre a Gondosóra-program iránt érdeklődőknek. Sokan éltek a lehetőséggel és már a kért iratokkal jelentkeztek, így kézhez is kapták az eszközt.

Sokan igényelték a segélyhívó okoseszközt a nyílt napon
2025. november 09., vasárnap

Hiánypótló dobversenynek lesz a helyszíne Sepsiszentgyörgy

A Sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola partnerségével a Sic-Art Egyesület november 16-án Sepsiszentgyörgyön szervezi meg a SepsiDrum Országos Dobversenyt. Az élő döntőbe idén húszan jutottak be.

Hiánypótló dobversenynek lesz a helyszíne Sepsiszentgyörgy
Hirdetés
2025. november 09., vasárnap

Gelencei győzelem a Székelyföldi Kolbászparádén

A gelencei férfidalárda csapata érdemelte ki a fődíjat a Székelyföldi Kolbászparádé huszadik kiadásán, melyet szombaton rendeztek meg a zabolai Mikes-birtokon. A versenybe benevezett 18 csapat között több különdíjat is kiosztottak.

Gelencei győzelem a Székelyföldi Kolbászparádén
2025. november 08., szombat

Részleteket tudtunk meg a mikóújfalusi gyilkossággal kapcsolatban

A Csíkkozmásról néhány éve Mikóújfaluba költözött család bolygatta meg a háromszéki falu békéjét – árulta el lapunknak a minapi gyilkosság kapcsán Demeter Ferenc, Mikóújfalu polgármestere.

Részleteket tudtunk meg a mikóújfalusi gyilkossággal kapcsolatban
2025. november 08., szombat

Az ablakon át próbált menekülni az országosan körözött férfi, de nem jutott messzire

A sepsiszentgyörgyi rendőrség közrendvédelmi osztályának járőrei fogtak el egy országosan körözött férfit, aki megpróbált elmenekülni a rendőrök elől.

Az ablakon át próbált menekülni az országosan körözött férfi, de nem jutott messzire
Hirdetés