
Elmondása szerint hazafias kötelességből vásárolta meg Juhos Gábor maratonfutó azt a házat, amely helyén régen Gábor Áron szülőháza volt. Az ingatlanról különben álhír is terjengett korábban, ami miatt gyűjtésbe is kezdtek a megvásárlás érdekében.
2015. május 27., 22:312015. május 27., 22:31
„Nekem adatott a feladat és a dicsőség, hogy a jövőben vigyázzak rá. Köszönöm Istenem!” – osztotta meg a hírt Gábor Áron szülőházának telkén található ingatlannal kapcsolatosan Juhos Gábor szerdán, közösségi oldalán. Mint kiderült, a házért 25 ezer eurót fizetett az amúgy Brassóban élő tulajdonosnak, akitől még május közepén sikerült megvásárolnia az ingatlant. „Az a hely, ahol nemzetünk egy kiemelkedő alakja született, a hely ahol az első lépéseket megtette, a föld amely őrzi a lába nyomát (…) és nem utolsó sorban a hely, ahonnan az utolsó útjára indult a végzetes kökösi csatába, szóval az a néhány négyzetméternyi terület, amely ma is őrzi Gábor Áron szellemiségét, nekünk nem érték?” – fogalmazott Juhos Gábor még május elején, amikor megjelent a sajtóban a hír: az agyúöntő házát román nyelven árulják.
Dimény Zoltán, Bereck polgármestere érdeklődésünkre akkor elmondta: nem Gábor Áron szülőházát árulják, azt már korábban lebontották, a jelenlegit 1944-ben építették. „Ezen a helyen állott Bereck nagy fiának, Gábor Áronnak szülőháza. Eszményképének emlékére állíttatta a Berecki Ifj. Egyesület. 1944. III. 15-én” – olvasható azon az emlékplaketten is, amely a megvásárolt ingatlan falán található. A lakásban különben évek óta nem lakik senki. A berecki elöljáró elmondása alapján korábban egy idős házaspár élt ott, ám haláluk óta üresen áll az egykor borbélyműhelynek is otthont adó épület. A román feliratú eladó táblával kapcsolatban elmondta: már legalább három éve tették ki a korábbi lakók leszármazottai. A megvásárlására különben a Magyarok Világszövetsége is gyűjtésbe kezdett, azt azonban időközben felfüggesztették.
Őrizze meg a Tamási Áron Színház művész-színház jellegét, de nyisson eddig el nem ért célcsoportok felé – ezek az intézményfenntartó önkormányzat elvárásai az új igazgatóval, Albu Istvánnal szemben, aki a maga során bátran néz a kihívások elé.
Két gidófalvi lakos – egy nő és egy férfi – a rendőrséghez fordult, miután halálos fenyegetéseket kaptak egy üzenetküldő alkalmazáson keresztül. A rendőrség gyorsan intézkedett: az elkövetők ellen ideiglenes távoltartási végzést adtak ki.
Konfliktus alakult ki az egyik baróti iskolában egy negyedikes fiú új tanítónője és édesanyja között. Az anya szerint az addig jól teljesítő gyermeket az új pedagógus megalázó jelzőkkel illette. A szülő a fiút átvitte az erdőfülei iskolába.
Nyílt napot hirdetett a sepsiszentgyörgyi önkormányzat csütörtökre a Gondosóra-program iránt érdeklődőknek. Sokan éltek a lehetőséggel és már a kért iratokkal jelentkeztek, így kézhez is kapták az eszközt.
A Sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola partnerségével a Sic-Art Egyesület november 16-án Sepsiszentgyörgyön szervezi meg a SepsiDrum Országos Dobversenyt. Az élő döntőbe idén húszan jutottak be.
A gelencei férfidalárda csapata érdemelte ki a fődíjat a Székelyföldi Kolbászparádé huszadik kiadásán, melyet szombaton rendeztek meg a zabolai Mikes-birtokon. A versenybe benevezett 18 csapat között több különdíjat is kiosztottak.
A Csíkkozmásról néhány éve Mikóújfaluba költözött család bolygatta meg a háromszéki falu békéjét – árulta el lapunknak a minapi gyilkosság kapcsán Demeter Ferenc, Mikóújfalu polgármestere.
A sepsiszentgyörgyi rendőrség közrendvédelmi osztályának járőrei fogtak el egy országosan körözött férfit, aki megpróbált elmenekülni a rendőrök elől.
A térség legjobb ízeit egybegyűjtő Székelyföldi Kolbászparádé huszadik kiadását tartják szombaton 10 órától a zabolai Mikes-birtokon. A kolbász története az ókori Mezopotámiáig nyúlik vissza, ám most újabb mérföldkőhöz érkezik.
Réty község egyik falujában, Bitán bukkant fel a sertéspestisvírus egy gazdaságban. A Kovászna Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság gyorsan megtette a szükséges óvintézkedéseket.
szóljon hozzá!