
Sepsiszentgyörgyön idén is megszervezik a gyermeknapi rendezvényt, erre várják a szervezők a vásárosok jelentkezését, akiknek díjmentes helyet biztosítanak.
2014. május 07., 16:372014. május 07., 16:37
Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalának és partnereinek szervezésében május 30-án az elmúlt években hagyománnyá vált gyermeknapi rendezvényre kerül sor. A számos program mellett idén is lesz vásár, erre várják kereskedők, egyesületek, alapítványok jelentkezését, amelyet személyesen vagy telefonon a Kulturális Szervezőirodánál lehet megtenni.
Fazakas Éva irodavezető elmondta, hogy kizárólag olyan vásárosok jelentkezését fogadják el, akik játékokat, gyermekruhákat, gyermekeknek szóló kézműves tárgyakat, illetve édességet árulnak. A vásárra díjmentesek a helyek, illetve kérésre sátrakat is biztosítanak.
Ugyanakkor az irodavezető megjegyezte, hogy már négy kürtőskalács-készítő is jelezte részvételi szándékát, így sajnos többet nem tudnak fogadni, mivel egy kisebb, a városközpontban zajló eseményt terveznek, de pattogatott kukoricásokat, jégkrémet, mézeskalácsot, illetve más édességet árusítókat még mindig várnak.
Az érdeklődők május 23-án 13 óráig jelentkezhetnek, hétfőtől csütörtökig 11-16 óra, illetve pénteken 11-13 óra között.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
Kilőttek egy medvét Sepsiszentgyörgyön a Farm utcában vasárnap este, egy másik kószáló nagyvadnak pedig csapdát helyeztek ki az Oltmező utcában.
szóljon hozzá!