Krónikus turistahiány Kovásznán

Egyelőre nem tudni, hogy mikor indulhat az idény a kovásznai kezelőközpontokban, hiszen a Turism Covasna kereskedelmi társaság az Óvások Elbírálásának Országos Tanácsánál megfellebbezte az Országos Nyugdíjpénztár által jóváhagyott kezelési jegyek elosztását. Az előbbi döntése értelmében a nyugdíjpénztár újraosztotta a jegyeket, de ez még május 22-ig megfellebbezhető, így akár újabb három héttel is húzódhat a szezonkezdés. A lakosság már közel háromezer turista hiányát érzi.

Szabó Enikő

2014. május 15., 14:182014. május 15., 14:18

2014. május 15., 15:262014. május 15., 15:26

„Ilyen soha nem volt. Nagy jövedelmektől esnek el a szállodák, de az önkormányzat is. A nyugdíjpénztár által utalt kezelési jegyek esetében a mi szállodánk eddig 750 pácienst veszített, akik az ország minden részéből telefonálgatnak, hogy megtudják, vajon mikor érvényesíthetik kezelőjegyeiket” – mondta Sütő Magdolna, a kovásznai Hefaistos szálloda vezetője. Hozzátette, úgy igyekeznek pótolni a veszteségeket, hogy kedvező árú kezelési csomagokat ajánlanak olyan klienseknek, akik orvosi küldőpapírral érkeznek.

Egyébként a negyedik széria május 21-én kellene érkezzen, azonban mivel a fellebbezési határidő egy nappal később, 22-én van, ha be is indulhat a gyógyturisztikai szezon, a késés óriási – mondják a kezelőközpontok vezetői.

Az Országos Nyugdíjpénztár által újonnan jóváhagyott kezelési jegyek közül egyetlen egyet sem ítéltek meg a Sind Tour Trading cég által működtetett, mintegy 500 férőhelyes Montana szállodának. Most minden attól függ, hogy benyújtja vagy sem a Sind Tour Trading a fellebbezést eme döntés ellen.

A kovásznai szállodát működtető Sind Tour Trading (STT) cég vezérigazgatója, Joós Attila portálunknak elmondta, egyelőre nem született döntés az ügyben, de már a kormánybiztosi hivatal és az önkormányzat is keresi a részrehajlás nélküli megoldásokat. Joós szerint a Montana 35 százalékos kapacitáson működik, olyan vendégekkel, akik fizetnek. Az, hogy a kezelőközpont fellebbez-e az Országos Nyugdíjpénztár jegyelosztása ellen, csupán pénteken dől el, a vezetőtanács döntéseként.

Kovászna polgármestere, Thiesz János arról tájékoztatott, hogy ki kell várni a fellebbezések határidejét, de tudomása szerint a már programált harmadik széria vendégről is lemaradtak – ez 904 fürdővendéget jelent. Thiesz leszögezte, hogy ügy rendezése érdekében nemrégiben Kovászna megye kormánybiztosához fordult segítségért. „Elhatározásunk, hogy lépéseket tegyünk, hogy az elkövetkező években ne fordulhasson elő ilyen fellebbezési háború, hiszen ez senkinek sem jó” – hangsúlyozta a polgármester.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 14., péntek

Hetvenezer euróval károsította meg áldozatait egy sepsiszentgyörgyi álingatlanos

Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 42 éves sepsiszentgyörgyi férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy öt áldozatától összesen hetvenezer eurót csalt ki fiktív ingaltanügyletekre.

Hetvenezer euróval károsította meg áldozatait egy sepsiszentgyörgyi álingatlanos
Hirdetés
2025. november 14., péntek

Banki alkalmazottnak adta ki magát, negyvenhatezer lejt csalt ki áldozatától egy szélhámos

Csaknem 46 ezer lejt csalt ki egy szélhámos egy sepsiszentgyörgyi nőtől, miután elhitette vele, hogy megpróbálták feltörni a bankszámláját. A rendőrség tanácsokat fogalmazott meg a hasonló esetek elkerülése érdekében.

Banki alkalmazottnak adta ki magát, negyvenhatezer lejt csalt ki áldozatától egy szélhámos
2025. november 14., péntek

Túrát szerveznek az alsórákosi Tepőre

Alsórákost és környékét ismerhetik meg mindazok, akik csatlakoznak november 15-én, szombaton a Járjuk be Erdővidéket honismereti túrasorozathoz.

Túrát szerveznek az alsórákosi Tepőre
Túrát szerveznek az alsórákosi Tepőre
2025. november 14., péntek

Túrát szerveznek az alsórákosi Tepőre

2025. november 14., péntek

Először szerveznek országos kisállat-kiállítást Sepsiszentgyörgyön

Annyira sikeres volt tavaly a Háromszéki Kisállattenyésztők Egyesülete által szervezett sepsiszentgyörgyi kiállítás, hogy idén az országos kiállításnak is Kovászna megye ad otthont. Több mint 3500 kisállatot nézhetnek meg a látogatók a dohánygyárban.

Először szerveznek országos kisállat-kiállítást Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2025. november 14., péntek

A betétdíjas rendszer nem feltétlenül a környezetvédelemről szól

A palackvisszaváltós rendszer révén begyűjtött hulladék az országban keletkező teljes hulladék alig hat százalékát képezi, ám a döntéshozók mégis úgy tekintenek rá – úgy tálalják –, mintha ezzel minden szemétgond megoldódott volna. Korántsem oldódott meg.

A betétdíjas rendszer nem feltétlenül a környezetvédelemről szól
2025. november 13., csütörtök

Több mint 15 ezer szavazat érkezett a Best of Sepsi döntőseire

A Best of Sepsi 2025-ös kiadásának szavazási időszaka november 9-én zárult le. A győzteseket 2026 februárjában a díjkiosztó gálaesten ismerheti meg a közönség.

Több mint 15 ezer szavazat érkezett a Best of Sepsi döntőseire
2025. november 13., csütörtök

Sepsiszentgyörgy a Nemzeti Művelődési Intézet szakmai elismerésében részesült 

November első hetén adták át a magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet rangos szakmai elismeréseit Lakiteleken. Sepsiszentgyörgy a Közösségeket Támogató Önkormányzat díjat, ezzel együtt egy 400 ezer forint értékű támogatást is elnyert.

Sepsiszentgyörgy a Nemzeti Művelődési Intézet szakmai elismerésében részesült 
Hirdetés
2025. november 13., csütörtök

Koraszülöttek világnapja: apró hősök és szüleik találkozója Sepsiszentgyörgyön

Korán született gyerekeknek és szüleiknek szerveznek találkozót november 17-én, 12 órakor a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. A koraszülöttek világnapján babaruhákat is lehet adományozni a kórháznak.

Koraszülöttek világnapja: apró hősök és szüleik találkozója Sepsiszentgyörgyön
2025. november 13., csütörtök

Amiben egyetértés van: Erdővidék egyetlen kórházát érdemes és kell is támogatni

Ötmillió lej értékben újíthatja meg orvosi eszközállományát a baróti kórház a városi és a megyei önkormányzat, valamint a térségbeli települések támogatásával. A jelenleg zajló fejlesztések révén több tízezer erdővidéki ember jut minőségibb ellátáshoz.

Amiben egyetértés van: Erdővidék egyetlen kórházát érdemes és kell is támogatni
2025. november 12., szerda

Szent György Ösztöndíj a legtehetségesebb végzős diákoknak

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdette a Szent György Ösztöndíjat, amelyet 2010 óta évente ítélnek oda a legtehetségesebb végzős diákoknak.

Szent György Ösztöndíj a legtehetségesebb végzős diákoknak
Hirdetés