A kötelező ünnep ellen

•  Fotó: Nagy D. István

Fotó: Nagy D. István

Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint a törvény, amely kötelezővé teszi az 1918. december 1. utcanevet a városokban, nem sodorja veszélybe az önkormányzat Petőfi Sándor utcáról szóló terveit. Az elöljáró szerint ugyanakkor ez a törvény az alkotmány által garantált helyi autonómia elvének mond ellent. Ami a kötelező ünneplés időpontját illeti, úgy vélte, azon változtatni kellene.

Szabó Enikő

2014. október 16., 17:172014. október 16., 17:17

2014. október 17., 08:562014. október 17., 08:56

„Nem szólhatnak bele az utcák elnevezésébe. Ez sérti a helyi autonómia elvét. S ha a több száz képviselő és szenátor mindegyike el akar majd egy utcát neveztetni valakiről, lehetetlen helyzetbe sodornak, mert nincs is annyi utcánk a városban” – szögezte le Antal Árpád.

Ami az 1918. december 1. utcát illeti, Antal Árpád azt mondta, bár két és fél évig hivatalosan Petőfi Sándor utca néven szerepelt, a belügyminisztérium adatbázisában is módosítva lett ez az útszakasz, nagyon sokan kicserélték irataikat is Petőfi Sándor és Mihai Eminescu utcai címre. Ezt követően azonban született egy végleges bírósági döntés, így ez az útszakasz újra felvette az 1918. december 1. nevet.

A polgármester leszögezte, amint lejárnak a választások, újra napirendre tűzik a kérdést. Antal szerint a törvény nem hoz változást, mert soha nem akarták megszüntetni az 1918. december 1. utcát, hanem a két Szent György szobor közötti részt szerették volna Petőfi Sándor utcának nevezni. A második szakaszt, a Széchenyi tér és a Szent György tér közötti részt Mihai Eminescuról nevezték volna el, míg a harmadik szakasz megmaradt volna 1918. december 1. utcának.

Ami a kötelező ünneplést illeti, Antal Árpád úgy vélte, változtatni kellene az időponton. „Érdemes lenne minket, magyarokat megkérdezni négy év múlva, hogyan éljük meg ezt a 100 évet, mi ebből mit nyertünk. Az erdélyi románoknak nehéz lesz pozitív választ adniuk. Olyan dátumot kellene találni, amely mindenki számára jó. Például az 1989-es forradalommal kapcsolatos napot. Mert a forradalom mindannyiunk számára egy pozitív élmény, hiszen megszabadultunk a kommunizmustól” – fejtette ki. Antal Árpád rámutatott, hogy javasoltak is néhány évvel ezelőtt több időpontot a forradalom kapcsán.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.

Drágul az ivóvíz Háromszéken
Drágul az ivóvíz Háromszéken
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Hirdetés
2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba

Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba
2026. június 23., kedd

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül

Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül
2026. június 23., kedd

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend

Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend
Hirdetés