
Fotó: Nagy D. István
Az egyhangúlag jóváhagyott költségvetés-kiegészítés főbb tételeit Antal Árpád polgármester ismertette a városi képviselő-testület csütörtöki ülésén.
2013. november 01., 11:212013. november 01., 11:21
Több mint három és fél millió lej elosztásáról kellett dönteniük a városatyáknak. Ezzel az összeggel a megyeszékhely költségvetése elérte a közel 120 millió lejt, az elöljáró szerint a legmagasabb szintet az elmúlt években. A polgármester ismertetőjéből kiderült, hogy közel 1,7 millió lej jut infrastrukturális fejlesztésekre, az európai uniós forrásokból a különböző zajló projektekre 2,46 millió lejt bevételeztek, illetve egy gyerekközpont építésére szánt 80 ezer euróból most 85 ezer lej érkezett meg. A befolyt pénzből 1,26 millió lej Sugásfürdőre megy az uniós projekt finanszírozására. Kisebb összegek jutnak a személyzeti költségekre (200 ezer lej), a hitelek kamatainak törlesztésére (300 ezer lej), a tanügyi intézményeknek (257 ezer lej), a Székelyföld Kulturális és Ifjúsági Főváros rendezvénysorozatra (195 ezer lej), illetve a fogyatékkal élő személyek és ápolóik járandóságaira (310 ezer lej). Utóbbival kapcsolatosan Antal Árpád elmondta, a törvény értelmében ezt az összeget a kormánynak kellene biztosítania, viszont ez eddig nem történt meg, így az önkormányzat mintegy meghitelezi a Ponta-kabinetet, és remélik decemberben visszakapják a most kiutalt pénzt.
A további tételek között szerepel még az a 350 ezer lej, amelyet a városközponti Mihai Viteazul tér korszerűsítésére költenek. Ennek kapcsán Antal Árpád újból emlékeztetett, hogy a kormánypártok helyi képviselői eddig egy banit sem szereztek erre a célra, többszöri felkérésre sem. Portálunknak a polgármester elmondta, lassanként lezárul a tér korszerűsítése – a mostani összeg már lezárult munkálatok kifizetésére megy –, és ott tartanak, hogy nagyjából a város finanszírozta a beruházást, miközben a román pártok képviselői több rendben jelezték, hogy tesznek a forrásszerzésért. A városvezető elmondta, hogy a most kiutalt összeget a hivatal székhelyének felújítására szánt alapból vették el. A román képviselők közül senki nem reagálta le a polgármester felvetéseit.
Szintén a testület ülésén egészítették ki a közösségfejlesztési igazgatóság, valamint a Zathurecky Berta öregotthon költségvetését. Előbbi 310 ezer, míg utóbbi pedig 24 ezer lejjel több pénzből gazdálkodhat.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!