
Fotó: Nagy D. István
A területi közrendészeti bizottsághoz fordult kedden Kulcsár Terza József, a Magyar Polgári Párt háromszéki szervezetének elnöke a december 1-én Sepsiszentgyörgyön történt incidens kapcsán. Bírálta a történteket a néppárt egyik helyi vezetője is.
2013. december 03., 19:312013. december 03., 19:31
A Magyar Polgári Párt (MPP) háromszéki vezetője röviden ismertette az által a bizottsághoz (ATOP) az alakulat nevében benyújtott kérést-feljelentést, amelyben túlkapással vádolják a csendőrséget, és vizsgálatot kérnek. Az elnök kifejtette: a vasárnap történtek alapján újból elmondható, hogy sürgős változásokra lenne szükség, mind a csendőrség, mind a rendőrség szintjén, így például, ha helyiek tennék ki az állomány jelentős részét, az incidens vélhetőleg elkerülhető lett volna. Kulcsár Terza felidézte, hogy korábban már egyszer megkereste a testületet a sepsiszentgyörgyi Billa nagyáruház előtti két évvel ezelőtt, a magyar nyelv használatáért lezajlott villámcsődület résztvevőinek meghurcolása ügyében, de akkor a bizottság tagjai elzárkóztak. Remélik, most tényleg foglalkoznak a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tagjaival történtekkel, illetve a csendőrség szerepével – tette hozzá.
A politikus rámutatott: elítélik a karhatalmi erők fellépését, és elfogadhatatlannak tartják, hogy nem akadályozták meg az Új Jobboldal jelenlétét Sepsiszentgyörgyön Románia nemzeti ünnepén. Az egymás iránti tisztelet megköveteli azt is, hogy mindennemű provokációnak elejét vegyék, mindegy milyen oldalról érkezik, és ne kettős mérce szerint járjanak el a hatóságok. Kulcsár Terza emlékeztetett, hogy nem csak a vármegyések vonultak ki tiltakozni a román szervezet jelenléte ellen, hanem egyszerű polgárok is, akiket a karhatalmi erők még a felvonulás elején erőszakosan arrébb toltak az Erzsébet park menti járdáról. Emellett, noha megakadályozták, hogy az Új Jobboldal két aktivistája letépje a parkbéli zászlót, viszont ezt „baráti stílusban” tették, közvetve megalázva ezzel az arany-kék lobogót. Végül Kulcsár Terza a prefektusnak is üzent, elmarasztalva a kormánybiztost azon állításáért, amellyel bagatellizálta a vármegyésekkel történteket, illetve igazat adott Antal Árpádnak az Új Jobboldal jövetelével kapcsolatos állásfoglalása kapcsán. Az elnök kifejtette: reméli a közrendészeti bizottságban mind az RMDSZ, mind az EMNP delegált tagjai összefognak egy megfelelő vizsgálat támogatása érdekében.
EMNP: a hatóságok hibáztak
Bedő Zoltán, az Erdélyi Magyar Néppárt sepsiszentgyörgyi szervezetének ügyvezető elnöke szintén kedden védelmébe vette a szerinte ártatlanul meghurcolt fiatalokat – akiknek a párt, ha szükséges, jogi segítséget is nyújt –, és bírálta a csendőrség viszonyulását. Szerinte a szervek több rendben is kettős mércét alkalmazva léptek fel, annak ellenére, hogy a vármegyések nem sértegettek senkit, ellentétben az Új Jobboldallal. Bedő Zoltán súlyosnak minősítette, hogy 2013-ban fasisztoid szervezet vonulhat fel Sepsiszentgyörgy utcáin december elsején, csendőri asszisztenciával. Magyarán az állami szervek hibáztak azzal, hogy egyáltalán beengedték az Új Jobboldalt a városba.
A politikus ugyanakkor magáról a dátumról is szólt, elmondva: hibásnak ítélte meg, hogy december elseje Románia nemzeti ünnepe. A magyarság számára ez gyásznap, olyan dátumot kellene keresni, amelyen mindenki ünnepelni tud. Erre a békés együttélés szempontjából is kifejezetten szükség lenne, fejtette ki Bedő.
Halálos baleset történt Kézdisárfalva és Ozsdola között a 2D jelzésű országúton, szerdán.
A Vörös Hadsereg 1943. január 12-én indított átfogó támadást a keleti fronton, minek következtében a 2. Magyar Hadsereg szinte teljesen megsemmisült. Az évforduló kapcsán szervezett szokásos megemlékezések idén sem maradnak el Kézdiszéken.
Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.
Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
Fél évvel azután, hogy a SIC Feszt színpadán megdöntötte a saját rekordját, a bizottság hitelesítette az eredményt. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros, Orbán-Barra Gábor 600 hátsó keréken való ugrással zsebelte be negyedik Guinness-rekordját.
2026-ot a Magyar Olimpiai Bizottság olimpiai emlékévvé nyilvánította. Ennek keretében Sepsiszentgyörgyre érkezik Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok vívó, a MOB sportdiplomáciai tanácsadója, illetve Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára.
Nem volt az átlagosnál több hívás a napokban tapasztalt erős fagyok okán a Kovászna Megyei Mentőszolgálatnál, a háziorvosok rendelőjében is legfeljebb a szezonális influenza tüneteivel jelentkeznek a betegek. De vannak más aggasztó jelenségek.
Az emelések ellenére sok háromszéki adófizető már az első napokban törlesztette a kötelezettségeit. Kézdivásárhelyen kisebb sorok alakultak ki, Sepsiszentgyörgyön sorszámhúzást követően, hosszabb várakozással lehetett adót befizetni kedden délelőtt.
A Kovászna megyei Bodzaforduló meteorológiai állomásán kedd reggel mínusz 21 Celsius-fokot mértek. Az idei télen ez eddig a legalacsonyabb hőmérséklet, de a korábbi években voltak ennél jóval hidegebbek is.
szóljon hozzá!