Nincs konkrét módszer a kiskorúak nem kívánt terhességeinek megelőzésére. A szakemberek egyelőre csak tájékoztatásra és tanácsadásra szorítkozhatnak, mert egészségügyi szempontból nem javallott ilyen fiatal korban a fogamzásgátló szerek és spirálok használata.
2014. július 25., 16:112014. július 25., 16:11
2014. július 25., 16:122014. július 25., 16:12
Vass Mária, a Kovászna Megyei Szociális Gondozási és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság vezetője elmondta, hogy a szülők körében ezen felül működik egy prevenciós program is, és azt remélik a szülők átadják ismereteiket a gyerekeiknek is, akik számára csak az informálás és a tanácsadás működhet, mint prevenciós módszer. A hátrányos szociális környezetben élő felnőtteknek a program keretei közt óvszereket, fogamzásgátlókat is adnak. Jelen pillanatig, az év elejétől júniusig negyvennégy 14 és 17 év közötti kislány szült Kovászna megyében, és még 10 várandós kiskorúról tudnak a hatóságok, köztük egy 12 éves terhesről.
„Fontos szem előtt tartani azt, hogy a kiskorú anyák többsége egy adott közösséghez, kultúrához tartozik, melyben a korai közösülés és gyereknemzés elfogadott” – szögezte le Vass Mária.
Ugyanakkor Kovászna megyében is jelentős az elhagyott újszülöttek száma, ám figyelembe kell venni, hogy erről hivatalos statisztikát csupán harmadik éve vezetnek Romániában. Valószínű, hogy a kiskorú anyák nagy száma már eddig is jelenség volt – magyarázta a gyermekvédelmi igazgatóság vezetője.
„Év eleje óta 44 kislány szült Kovászna megyében, és összesen 16 kisdedet hagytak a megye kórházaiban. Ennek ellenére nem kell azt gondolnunk, hogy a lányanyák hagyják el leggyakrabban gyerekeiket. A jellemző az, hogy hazaviszik a kisdedet a saját biológiai szüleikhez, ahol aztán a nagymamák nevelik, de persze olyan is akad, aki a kórházban hagyja” – mutatott rá Vass. Két csecsemő megyén kívülről származik, egyik brassói, a másik marosvásárhelyi származású.
Az elhagyott csecsemők közül hét került be a rendszerbe, a többit már hazagondozták, vagy folyamatban van a biológiai szüleikhez való visszahelyezésük.
A kiskorú terhesek és elhagyott újszülöttek esetében külön kimutatást vezetnek a hatóságok az Előpatak község lakosairól, tekintettel arra, hogy ott társadalmilag kifejezetten hátrányos helyzetű közösség él. Itt is kifejtik prevenciós munkájukat az igazgatóság munkatársai, főként olyan esetekben, amelyekben a családból már több gyerek került a rendszerbe. Idén három előpataki kisdedet hagytak a kórházban és összesen 14 onnan származó kislány szült.
„A Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban az elmúlt években, illetve idén is viszonylag magas az ellátott kiskorú anyák száma, amint az elhagyott újszülöttek száma is. A szülészet-nőgyógyászat, valamint az újszülött-osztály adatai szerint 2012-ben szakembereink 84 leányanyának segítettek a szülés lebonyolításában, míg 2013-ban ez a szám 87 volt. Mindkét évben ugyanakkor 11 újszülöttet „felejtettek” a kórház neonatológiai osztályán, sőt előfordult olyan eset is, amikor néhány hét után az édesanya a gyerekosztályra visszahozta újszülöttjét, betegségre hivatkozva, majd nélküle távozott. Idén július 15-ig összesen 44 kiskorú anyát láttak el a szülészet-nőgyógyászati osztályon” – tájékoztatott Nagy D. István, az intézmény szóvivője.
A sepsiszentgyörgyi kórházban ápolt kiskorú anyák jelentős része – az éves adatokat véve alapul – a 16-18 éves korosztályból kerül ki. 2013-ban összesen 65, míg idén 26 kiskorú anya fordult meg az intézményben. Nem elhanyagolható ugyanakkor a 14-16 év közöttiek száma sem, 2013-ban ezek száma 22, míg idén 18 fő volt. Ezek közül 14 éves 7 személy volt tavaly, idén pedig négy. Kiemeljük ugyanakkor, hogy az elmúlt években a kórház szülészet-nőgyógyászat osztályán nem volt olyan eset, hogy 14 éven aluli hozzon világra gyereket – fejtette ki Nagy. Hozzátette: az elhagyott csecsemők a Kovászna Megyei Szociális és Gyermekjogvédelmi Vezérigazgatóság gondnoksága alá kerülnek, amely intézmény munkatársai nevelőszülőket keresnek a nekik. Ez a folyamat, mely még tavaly mintegy három hónapot is felvett, idénre lecsökkent másfél hónapra. A törvény értelmében két éves kora betöltéséig a gyerek nem kerülhet állami gondozásba, csak nevelőszülőkhöz.
A palackvisszaváltós rendszer révén begyűjtött hulladék az országban keletkező teljes hulladék alig hat százalékát képezi, ám a döntéshozók mégis úgy tekintenek rá – úgy tálalják –, mintha ezzel minden szemétgond megoldódott volna. Korántsem oldódott meg.
A Best of Sepsi 2025-ös kiadásának szavazási időszaka november 9-én zárult le. A győzteseket 2026 februárjában a díjkiosztó gálaesten ismerheti meg a közönség.
November első hetén adták át a magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet rangos szakmai elismeréseit Lakiteleken. Sepsiszentgyörgy a Közösségeket Támogató Önkormányzat díjat, ezzel együtt egy 400 ezer forint értékű támogatást is elnyert.
Korán született gyerekeknek és szüleiknek szerveznek találkozót november 17-én, 12 órakor a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. A koraszülöttek világnapján babaruhákat is lehet adományozni a kórháznak.
Ötmillió lej értékben újíthatja meg orvosi eszközállományát a baróti kórház a városi és a megyei önkormányzat, valamint a térségbeli települések támogatásával. A jelenleg zajló fejlesztések révén több tízezer erdővidéki ember jut minőségibb ellátáshoz.
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdette a Szent György Ösztöndíjat, amelyet 2010 óta évente ítélnek oda a legtehetségesebb végzős diákoknak.
A mai igényeknek megfelelő szabadidős és ifjúsági központot építene Kovászna Megye Tanácsa Zabolán. A Csipkés tábor jelenlegi főépületének helyére megálmodott létesítményt 3,5 millió eurós uniós támogatással valósítanák meg.
Őrizze meg a Tamási Áron Színház művész-színház jellegét, de nyisson eddig el nem ért célcsoportok felé – ezek az intézményfenntartó önkormányzat elvárásai az új igazgatóval, Albu Istvánnal szemben, aki a maga során bátran néz a kihívások elé.
Két gidófalvi lakos – egy nő és egy férfi – a rendőrséghez fordult, miután halálos fenyegetéseket kaptak egy üzenetküldő alkalmazáson keresztül. A rendőrség gyorsan intézkedett: az elkövetők ellen ideiglenes távoltartási végzést adtak ki.
Konfliktus alakult ki az egyik baróti iskolában egy negyedikes fiú új tanítónője és édesanyja között. Az anya szerint az addig jól teljesítő gyermeket az új pedagógus megalázó jelzőkkel illette. A szülő a fiút átvitte az erdőfülei iskolába.
szóljon hozzá!