Kinyitott a szociális étkezde

•  Fotó: Nagy D. István

Fotó: Nagy D. István

Két hónap után ismét elindult a szociálisan hátrányos helyzetű személyek ellátása a sepsiszentgyörgyi étkezdében. Naponta mintegy 200 személyt várnak meleg ebéddel a szociális konyhán szeptember elsejétől – tájékoztatott Tankó Vilmos, a Közösségfejlesztési Igazgatóság vezetője.

Szabó Enikő

2014. szeptember 04., 18:322014. szeptember 04., 18:32

Az igazgató (fotónkon) szerint a július–augusztusi időszakban fertőtlenítettek és takarítottak, majd szeptember első napjától beindult a szolgáltatás.

Sepsiszentgyörgyön a rászorulók fejadagját az eddigi előírt négy lej és húsz bani helyett napi hat lejben állapította meg az önkormányzat júniusban. Többnyire népes családokból származó gyerekek, fogyatékkal élők és kisnyugdíjasok esznek a szociális konyhán. Tankó elmondta, hogy szeptembertől a 18 éven felüli egészséges és munkaképes személyek számára új kritériumként előírták az öt napos közmunka végzését. Ennek megtagadása a szociális segélyek, így az étkezde által biztosított szolgáltatások felfüggesztésével jár majd – mutatott rá az igazgató.

Havonta átlagosan kétszáz család részesül szociális segélyben, a munkaképes, de átmenetileg munkanélküli igénylők száma pedig nem haladja meg a tíz főt. A szolgáltatást minden hónap közepéig újra igényelnie kell a rászorulóknak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 23., szombat

Gólyafiókát mentettek a tűzoltók Oltszemen

Különleges bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak augusztus 22-én délelőtt: egy oltszemi lakos riasztotta őket, miután észrevette, hogy egy gólyafióka napok óta nem tud kirepülni a villanyoszlop tetején lévő fészekből.

Gólyafiókát mentettek a tűzoltók Oltszemen
2025. augusztus 22., péntek

Molnárlegény-avatás, búzaösszeöntés a felsőcsernátoni Malomkertben

Augusztus 23-án, szombaton újból megszervezik a lisztőrlés mestereit ünnepelő Molnártalálkozót a felsőcsernátoni Malomkertben. A rendezvényre a molnárcsaládok mellett a nagyközönséget is várják.

Molnárlegény-avatás, búzaösszeöntés a felsőcsernátoni Malomkertben
2025. augusztus 20., szerda

Magyarként van miért hálásnak lennünk – az államalapítás ünnepe Sepsiszentgyörgyön

Itt-ott nemzeti létünk árnyékai is felsejlettek az augusztus 20-i ünnepség szónokainak beszédeiben, de magyarként akkor is hálásak lehetünk államalapító királyunkért, ezeréves létünkért és az új kenyérért is.

Magyarként van miért hálásnak lennünk – az államalapítás ünnepe Sepsiszentgyörgyön
2025. augusztus 20., szerda

Eltűnt idős nőt keres a Kovászna megyei rendőrség

Egy 85 éves sepsiszentgyörgyi nőt keres a rendőrség, aki múlt csütörtökön hagyta el otthonát és azóta nem tért vissza. Megtalálásához a lakosság segítségét kérik.

Eltűnt idős nőt keres a Kovászna megyei rendőrség
2025. augusztus 20., szerda

Középpontban a sport: idén is Sportnapokat szerveznek Sepsiszentgyörgyön

Tizenhetedik alkalommal szervezik meg a sepsiszentgyörgyi Sportnapokat 2025. szeptember 19. és 21. között. Három napig nagy társaságban, a város főterén, plusz motivációval mozoghatnak a sportkedvelők és mindenki más, életkortól függetlenül.

Középpontban a sport: idén is Sportnapokat szerveznek Sepsiszentgyörgyön
2025. augusztus 20., szerda

„Szégyen! Le, hazug miniszter!” – tiltakoznak a háromszéki szakszervezetek tagjai

Egészségügyben, oktatásban, szociális ellátásban és helyi közigazgatásban dolgozók gyűltek össze szerdán délben Sepsiszentgyörgyön a kormányhivatal épülete előtt. A tüntetésen nagyjából száz háromszéki szakszervezetis adott hangot követeléseinek.

„Szégyen! Le, hazug miniszter!” – tiltakoznak a háromszéki szakszervezetek tagjai
2025. augusztus 20., szerda

Perkő: az élni akarás jelképe

Történetének eleje éppúgy homályba vész, mint nagyobb „testvéréé”, a csíksomlyói búcsúé. Az viszont biztosra vehető, hogy a Kézdiszentlélek fölött magasló Perkő-hegyre is évszázadok óta járnak megnyugvást keresni, hitben megerősödni az emberek.

Perkő: az élni akarás jelképe
Perkő: az élni akarás jelképe
2025. augusztus 20., szerda

Perkő: az élni akarás jelképe

2025. augusztus 19., kedd

Kiskertészkedés: vonzó alternatíva a képernyő előtt töltött időre

Úgy tűnik, nagy sikere van a Sepsi Metropoliszövezetben idén meghonosított Kiskertész programnak: minden településről bekapcsolódtak óvodások, iskolások, összesen mintegy 1500-an csaptak fel kis kertésznek.

Kiskertészkedés: vonzó alternatíva a képernyő előtt töltött időre
2025. augusztus 18., hétfő

Volt, nincs: csak az emlékek maradtak a Bodok szállodáról

Már csak egyetlen szintje maradt a valamikori tízemeletes épületnek, amely a hetvenes évek óta része volt a sepsiszentgyörgyi városképnek. A Bodok szállodának rövidesen nyoma sem marad.

Volt, nincs: csak az emlékek maradtak a Bodok szállodáról
2025. augusztus 18., hétfő

„Ilyen még Ceaușescu idején sem volt” – Háromszéken is tiltakoznak a tanügyi megszorítások ellen

Káosz és bizonytalanság előzi meg az idei tanévkezdést a kormány megszorító csomagja miatt. A feszültség Háromszéken is nő: a szakszervezetek pár nap múlva tüntetni készülnek, és a tanévkezdésre időzített sztrájkhoz is gyűjtik az aláírásokat.

„Ilyen még Ceaușescu idején sem volt” – Háromszéken is tiltakoznak a tanügyi megszorítások ellen