
Fotó: Boda L. Gergely
A tanév megkezdése utáni időszakban évente ismétlődő jelenség a felszaporodott esetszám, de most csupán pár esetet jegyeztek. A kézmosással szinte minden megbetegedés megelőzhető lenne.
2013. november 11., 16:032013. november 11., 16:03
A „piszkos kezek betegsége”, mint ahogyan a neve is jelzi, az alapos kézmosások elhanyagolása miatt terjed. Nem véletlenül nevezik így. Különösen gyermekközösségben terjed nagyon gyorsan. A hepatitisz A vírus elsősorban széklettel szennyezett ivóvízzel, élelmiszerrel, nyers ételekkel, különösen rossz higiénés viszonyok között fertőz. A fertőzés forrása a már beteg és a még tünetmentes fertőzött ember – mondja dr. Sánta Ferenc járványtani főorvos, a Kovászna Megyei Közegészségügyi Igazgatóság munkatársa. Leszögezte: jelenleg nincs semmilyen gócpont Háromszéken, elszigetelt eseteket regisztráltak, összesen kilencet.
A szakember felhívta a figyelmet, hogy mivel a fertőzés csupán harminc napnyi lappangási idő után nyilvánul meg, legjobb megelőzni, és a kicsiket megtanítani az alapvető tisztálkodási szabályokra.
Sánta Ferenc szerint Románia összlakosságának 80 százaléka 25–28 éves koráig átesik a sárgaságon. „Ez a betegség sajnos még mindig egy kelet-európai jellegzetesség” – tette hozzá.
Az A típusú hepatitisz néhány napig tartó lázat, elesettséget, étvágytalanságot és besárgulást okozhat. Ez utóbbi a 6 évnél idősebb gyermekek és a felnőttek több mint 70%-ánál jelentkezhet. A betegség elején ágynyugalom, a hányinger csökkentése és könnyű diéta javasolt.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!