Kezelőközpontot és népi feredőt adnak át

Csütörtökön adják át a bölöni kezelőközpontot és a zalánpataki népi fürdő is megújul a helybéliek és magyarországi önkéntesek segítségével. 

Bús Ildikó

2014. augusztus 14., 15:282014. augusztus 14., 15:28

2014. augusztus 14., 15:292014. augusztus 14., 15:29

Csütörtökön kerül sor a bölöni kezelőközpont átadására, a korszerű épületben több szolgáltatással is várják majd a turistákat. Hasonló kezelőközpont nyílt Oltszemen, Előpatakon, Sugásfürdőn, Málnásfürdőn és Bokon is, a Borvíz Útja propjekt révén. A bölöni központban az érdeklődőket 24 fokos hideg és 35 fokos meleg fürdővel várják, de szauna, masszázs szalon és kardiofitnesz gépek is működnek. Ugyanakkor a pihenés mellett szórakozási lehetőség is lesz: társasjátékokat, biliárdot és asztaliteniszt játszhatnak a vendégek.

A kezelőközpontok a gyógyturizmust szolgálják a megyében, a már megnyílt központokat helyiek és turisták egyaránt előszeretettel használják. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke korábban elmondta: „Székelyföld turisztikai lehetőségei elsősorban a gyógyászati vonzattal bíró településekre, helyszínekre összpontosulnak. Egyedi adottsága a régiónak a nagy számban fellelhető mofetta, a számos borvíz, amelyek gyógyhatása fürdőzésre és ivásra egyaránt alkalmas.Ezeket a lehetőségeket ki kell használni.”

A bölöni gyógyfürdő megnyitása mellett, a zalánpataki népi feredőt is átadják, melyet helybéliek és önkéntesek újítanak fel kalákában. A kezdeményezés az Ars Topia Alapítvány segítségével valósul meg, az elmúlt napok alatt a mofettát és fürdőt alakították ki, de nyári kertet is építenek a fürdőzők számára. A munkába a falubeliek is bekapcsolódtak, akik időt nem sajnálva vettek részt a felújításban, hiszen ezáltal még inkább magukénak érzik majd a fürdőt.

„A kaláka nem titkolt célja, hogy a közös tervezési, építési munka során falubéli, régióbeli, és magyarországi résztvevők együtt és egymástól megtanulják, hogy hogyan lehet saját erőből, összefogással újjá teremteni azokat az örökségeket, amelyeket őseink ránk hagytak. Cél a természetközeli erózióvédelmi módszerek, a helyi, hagyományos, mára sokszor elfelejtett anyaghasználat felelevenítése, megtanulása” – mondta Herczeg Ágnes tájépítész, az Ars Topia Alapítvány munkatársa.

A zalánpataki népi feredő hétvégétől szintén látogatható. A kalákázók szerint ideális hely a családok, barátok számára, ugyanis csendes a környezet, nincs mobiltelefon jel, és a hely is könnyen megközelíthető a jól járható úton.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.

Drágul az ivóvíz Háromszéken
Drágul az ivóvíz Háromszéken
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Hirdetés
2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba

Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba
2026. június 23., kedd

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül

Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül
2026. június 23., kedd

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend

Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend
Hirdetés