Kevesebben kérnek ANL-lakást Sepsiszentgyörgyön

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Tizedére csökkent Sepsiszentgyörgyön az Országos Lakásügynökség (ANL) által épített lakást igénylők száma. Az önkormányzatnál már közel tizenöt éve négyszáz kérés szerepel a nyilvántartásban, ezeket szeretnék az idei év végéig felfrissíteni – mondta el Tischler Ferenc alpolgármester. Az igénylőket ezért arra kérték, újítsák meg az iratcsomójukat, mellékeljenek naprakész bizonylatokat a kéréshez.

Bíró Blanka

2014. december 29., 18:042014. december 29., 18:04

A felhívásra viszont alig negyvenen jelentkeztek. Ugyanakkor miután az ők iratcsomóját újrapontozták, újabb tíz kérelmező esett ki a rostán. Tischler Ferenc emlékeztetett, a lakás kiutalás feltételei között szerepel, hogy kedvezményezettnek sepsiszentgyörgyinek kell lennie, a városban munkahellyel kell rendelkeznie – így például azok a pedagógusok, akik a közeli falvakban tanítanak, nem jogosultak az ANL-lakásra. Az is megszűrte az igénylők sorát, hogy egy részük időközben átlépte a 35 éves korhatárt.

Az új harmincas listát a közeljövőben jóváhagyja az önkormányzat, és amint kerül üres lakás, a pontszám szerint kiutalják a listán szereplőknek. Sepsiszentgyörgyön mintegy kétszáz ANL-lakás épült, jelenleg tíz áll üresen. A városvezetők arra számítanak, hogy jövőben újra lesz egy üresedési hullám, mivel az ötéves szerződés lejártával megnégyszereződik a bérleti díj, ezért sokan felmondják a bérleményt.

A törvény szerint ugyanis az első öt évben a fiatalok támogatást kapnak, ezért a négyzetméter függvényében havi 75-150 lej bért fizetnek, ám öt év után a támogatás megszűnik, és a bér elérheti az 500 lejt. Tischler Ferenc ugyanakkor elmondta, a lakásépítő alapból öt ház építését kezdték el a város területén, ezek jövő évben készülnek el, és akkor döntik el a módszertant, hogy kiknek utalhatják ki.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.

Drágul az ivóvíz Háromszéken
Drágul az ivóvíz Háromszéken
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Hirdetés
2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba

Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba
2026. június 23., kedd

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül

Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül
2026. június 23., kedd

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend

Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend
Hirdetés