
Fotó: Veres Nándor
Egy nap alatt két diákverésről érkezett bejelentés a rendőrségre Háromszéken. Mindkét, tanáraik által bántalmazott diák kamaszkorú, egyikük három napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.
2013. október 18., 10:232013. október 18., 10:23
2013. október 18., 16:262013. október 18., 16:26
„Kivizsgálás folyik mindkét ügyben. Véletlen, hogy egy nap alatt két bejelentés érkezett” – mondta Nicoleta Marin rendőrségi szóvivő, aki nem volt hajlandó más, hasonló esetekről is beszámolni. Szerinte ez a típusú agresszió elszigetelt jelenség a megyében.
A diákbántalmazások egyike Nagyborosnyón történt. A 12 éves fiút szünetben verte meg a tanára. Addig ütlegelte, hogy három napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. A feljelentéshez ebben az esetben törvényszéki orvosi látleletet is csatoltak. A 13 éves lányt Sepsiszentgyörgyön az iskolaigazgató pofozta fel. Hogy melyik iskola igazgatója, azt nem közli – tette hozzá a szóvivő. Az esetet az 112-es segélyhívószámon jelentették. A feljelentést mindkét esetben a szülők tették. A pedagógusok ellen eljárás indult.
Megpróbált elmenekülni az őt kereső rendőrök elől egy autólopásért elítélt kézdivásárhelyi fiatal, de elfogták. Javítóintézetbe szállították, hogy hároméves büntetését letöltse.
Januárban megérkezett az igazi tél, és habár ilyenkor a többség törekedik védelmezni az élőlényeket, most is találni kidobott kutyákat az út szélén. Állatvédő egyesületet kérdeztünk a téli kutyatartásról, valamint a gazdátlan ebek helyzetéről.
Négyzetméterenként 10 euróra csökkentik a garázsok éves bérleti díját, de csak akkor, ha a tulajdonos felújítja azt az előírt szabványok alapján. Ha ezt nem végzi el, a koncessziós díj összege 2027-től jelentősen megemelkedik.
A közösség segítsége kell ahhoz, hogy leküzdhesse az életveszélyt az Erdővidékről származó Dimény István. A férfi súlyos betegséggel küzd, munkaképtelenné vált, így az orvosi vizsgálatok és beavatkozások költségeit önerőből már nem tudja fedezni.
Halálos baleset történt Kézdisárfalva és Ozsdola között a 2D jelzésű országúton, szerdán.
A Vörös Hadsereg 1943. január 12-én indított átfogó támadást a keleti fronton, minek következtében a 2. Magyar Hadsereg szinte teljesen megsemmisült. Az évforduló kapcsán szervezett szokásos megemlékezések idén sem maradnak el Kézdiszéken.
Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.
Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
Fél évvel azután, hogy a SIC Feszt színpadán megdöntötte a saját rekordját, a bizottság hitelesítette az eredményt. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros, Orbán-Barra Gábor 600 hátsó keréken való ugrással zsebelte be negyedik Guinness-rekordját.
szóljon hozzá!