
A korábbi évekhez képest magasabbra emelte a mércét az idei kézdivásárhelyi Őszi Sokadalom – mind a gyerekprogramok, mind pedig az utcazene tekintetében. Augusztus utolsó hétvégéje garantáltan gondtalan kikapcsolódást ígér gyereknek és felnőttnek egyaránt, a vásári forgatag pedig hangosabb lesz, mint valaha.
2014. július 30., 13:042014. július 30., 13:04
2014. július 30., 13:562014. július 30., 13:56
Gáspár Csongor és Szabó Melinda, a nagysikerű Székölykök családi- és gyerekfesztivál szervezői álmodják meg idén a gyerekvárost, mely a Gábor Áron térre, annak is a kellős közepére költözik – tájékoztatta a sajtó képviselőit Ménessy Kinga főszervező csütörtökön. A központi téren felépítendő gyerekváros gyerek- és felnőttmegőrzőként is működhet, lehetőséget adva így a szülőknek is a vásári kikapcsolódásra.
„Sokan kérdik, honnan ez a rejtélyes program, amivel évről-évre elvarázsoljuk a Székölykök résztvevőit. Nos, már régóta készülünk elmondani: mi is tanultuk, mégpedig francia önkéntesektől, és sok év alatt meggyőződtünk róla, hogy ez a legjobb technika, ennél jobbat még senki nem talált ki gyermekek foglalkoztatására. A lényege ugyanaz lesz a Székölykökön és a sokadalmi gyerekvárosban is: pontokat kell gyűjteni ahhoz, hogy a gyerekek részt vehessenek bizonyos tevékenységeken” – magyarázta Szabó Melinda, a Next Egyesület elnöke.
Gáspár Csongor szerint fontos, hogy legyen egy hely a főtéren, ahol nyugodtan „le lehet passzolni” a gyereket, ahol biztonságban, színvonalas körülmények között tudhatjuk az aprónépet – erre kívánnak lehetőséget biztosítani, ugyanakkor, ha a gyerek közelében szeretne valaki egy kávét, teát elfogyasztani, arra is lesz lehetőség. „A gyerekváros várhatóan pénteken 14 órától, szombaton és vasárnap pedig 11 órától nyit majd, és – igény szerint – este 18-19 óráig lesz látogatható, rövid ebédszünettel” – szögezte le a szervező.
Ménessy Kinga kiemelte: azzal, hogy idén a legprofibbakra bízták a gyerekprogramok megszervezését, nagyot emeltek az Őszi Sokadalom színvonalán, ahogy a tavaly életre hívott utcazene is egyre nagyobb teret hódít. Erről Tofán Levente ötletgazda, a kézdivásárhelyi Crazy Plumbers együttes frontembere számolt be részletesen. Ismét láthatjuk, hallhatjuk az Ego Sum és a The Crazy Plumbers tagjait, ugyanakkor Veress Hunor és bandája valamint a marosvásárhelyi Votska zenekarok is megvillantják tudásukat a vásárban.
„Szintén újdonság, hogy hangosítást is biztosítunk az utcazenének, és jó hír, hogy a bulinak éjfélkor sem kell vége szakadnia, ugyanis szombat éjjelre a Crazy Plumber és a Votska közös fellépését tervezzük, ami jócskán hajnalba futónak ígérkezik” – számolt be Tofán Levente, az utcazene megálmodója és kivitelezője.
„Ahogy a tavaly, szombaton és vasárnap, azaz augusztus 30-án és 31-én lesz térzene a vásárban, amire további zenekarok jelentkezését is várjuk, hiszen a paletta rendkívül széles, szinte bármilyen műfaj belefér a repertoárba – a klasszikustól az alternatív stílusokig képviselték magukat művészek a tavalyi sokadalmon” – zárta mondandóját.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
szóljon hozzá!