
Fotó: Bús Ildikó
Az Üzleti Tervek Versenyét hatodik alkalommal szervezi meg a Junior Business Club Sepsiszentgyörgyön, amelyre úgy diákok, mint egyetemisták, továbbá felnőtt, vállalkozni kívánók is jelentkezhetnek.
2015. október 27., 16:552015. október 27., 16:55
Az Üzleti Tervek Versenyének szervezői továbbra is a 16-35 év közöttieket célozza, ugyanakkor bárki jelentkezhet, nem szükséges felsőfokú végzettség vagy hallgatói státus, csupán minimális gazdasági szaktudás, hiszen reális üzleti tervet kell elkészíteni, annak minden elemével együtt – tájékoztatnak az esemény szervezői. A verseny szabályzata alapján csak a legjobb 8 beküldött terv kerül be a megmérettetésre, amely alkalmával élőben kell bizonyítani a zsűri és a közönség előtt. Csapatban is lehet jelentkezni, viszont csak két személy mutathatja be a tervet ebben az esetben. A nyolc továbbjutott terv bemutatásához kötelező módon Prezit vagy Power Pointot kell használni.
„Célunk, hogy a versenyzők megtanuljanak elkészíteni egy hiteles üzleti tervet, melyet szakmabeli zsűri értékel, véleményez, ezáltal is hozzájárulva a résztvevők fejlődéséhez. Mindezek mellett egy olyan platformot biztosítunk, ahol egy jó ötlettel rendelkező versenyző, akár befektetőt is találhat, ezzel is támogatva egy kezdő vállalkozás elindításában” – fogalmaznak a szervezők. „Vállalkozási ötleteink sokunknak vannak, az viszont nem mindegy, hogy szüleinktől, barátainktól kérünk véleményt, vagy egy olyan szakmai zsűritől, amely összetettségéből adódóan a vállalkozás minden területén jártas. Itt a kritika szakmai, nem baráti” – tartja Héjja Huba-Ferencz, a Junior Business Club tagja.
Az Üzleti Tervek Versenyére november 13-ig lehet jelentkezni, november 26-áig kell elküldeni a kész üzleti tervet és a pénzügyi-gazdasági tervet, december elsején pedig kihirdetik azt a nyolc versenyzőt, aki élőben is bemutathatja tervét. A verseny december 4-én lesz a Babeș-Bolyai Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozatán. Jelentkezni a Junior Business Club esemény számára létrehozott honlapján lehet. További információk kérhetők a 0751 011 548-es telefonszámon, illetve a juniorbusinessclub@yahoo.com e-mail címen keresztül.
A nagy hőség és a kedd délutáni vihar egyaránt megizzasztotta a villanyvezetékek karbantartásáért felelős szolgáltatót Kovászna megyében: kábelek mentek tönkre a terheléstől, vezetékek szakadtak le a vihartól.
Vádat emelt a Kovászna megyei ügyészség két férfi és hét gazdasági társaság ellen egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
szóljon hozzá!