
Magasabb volt a részvétel a államelnök-választás második fordulójában Háromszéken, mint az első fordulóban. Ugyanakkor Keresztény-liberális Szövetség elnökjelöltje Klaus Johannis toronymagasan nyert Victor Pontával szemben Háromszéken.
2014. november 17., 15:432014. november 17., 15:43
A központi választási iroda összesített eredményei szerint Háromszéken a részvétel 49,87%-os volt a második fordulóban, míg az elsőben 43,12%. November 16-án összesen 91 859 szavazó járult az urnákhoz, 12 390-el több, mint két hete, az első fordulóban. Az RMDSZ háromszéki szervezetének párhuzamos szavazatszámlálása szerint, Kovászna megyében 99,5%-os feldolgozottságnál Victor Ponta 19 997 szavazatot kapott, azaz 22,2%-ot, míg Klaus Johannis 70 683 szavazatot szerzett, vagyis a voksok 77,8 százalékát.
Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki elnöke elmondta: a választásokat megelőző kampány egyik legfontosabb eredménye volt, hogy „mindkét román jelölt megtanult magyarul.” Az elnök reményét fejezte ki, hogy ez a tudás hétfőn is megmarad. „Számunkra – székely emberek számára – az a fontos, hogy olyan helyzeteket teremtsünk, hogy ne csak odafigyeljenek ránk, hanem tudjuk befolyásolni a bukaresti, budapesti és brüsszeli döntéseket” – nyilatkozta.
A voksolás után Antal Árpád, az RMDSZ sepsiszentgyörgyi elnöke úgy nyilatkozott: transzilvanistaként azt szeretné, ha olyan helyzet állna elő, ami összekovácsolja Erdély népeit. „Demokrata vagyok, ezért fontosnak tartom, hogy elmenjünk szavazni. Transzilvanista vagyok, tehát az erős Erdélyért szavaztam. Vége van egy tíz éves periódusnak, új korszak kezdődik. Nagyon fontos, hogy világosan és nagy legitimitással kirajzolódjon az, hogy Románia különböző régióiban az emberek hogyan képzelik el a jövőt” – mondta Antal.
Mădălin Guruianu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) sepsiszentgyörgyi vezetője történelminek nevezte a háromszéki választási eredményeket, hiszen, mint mondta Romániának kisebbségi elnöke lesz. „Sepsiszentgyörgyön 1989 óta soha, egyetlen jelölt, egyetlen politikai alakulat sem ért el ilyen elsöprő eredményt, mint Klaus Johannis most. Sepsiszentgyörgyön a voksok 82 százalékát kapta meg, megyei szinten pedig 78 százalékot, ami arra utal, hogy idősek és fiatalok, vidékiek és városiak egyaránt összefogtak a jövő érdekében” – nyilatkozta Guruianu.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
szóljon hozzá!