
Fotó: Bús Ildikó
Játszóházzá alakult hétvégén a Székely Mikó Kollégium udvara és konferenciaterme, hiszen a babaexpón nemcsak vásárolni lehetett, hanem játszani is.
2014. május 19., 10:202014. május 19., 10:20
A Liliput Expót első alkalommal szervezte meg a Kovászna megyei Kereskedelmi és Iparkamara. A kétnapos rendezvényen kiállítással, vásárral és előadásokkal várták a szülőket, a gyerekeknek pedig mondókázást, csoportos játékokat rendeztek, de ugrálóvárat is felállítottak az udvaron a szervezők. A játékgyárak kínálata mellett kézművesek is megjelentek a vásáron, akik rongybabát, puha könyvet és kézzel varrt ruhákat kínáltak, elfogadható áron.
A két nap alatt több százan fordultak meg az expón, a kiállítók pedig sikeresnek tartják a rendezvényt, annak ellenére is, hogy a kiállítótér felületének bérlése borsos összegbe került. Aki négy négyzetmétert bérelt annak 350 lejt kellett fizetnie, míg 9 négyzetméter 550 lejbe került. A vásáron elfogadható áron kínálták portékáikat a kiállítók, így gyártói áron lehetett beszerezni a puzzle-t, kirakós játékokat, legót, de a ruhanemű is olcsóbb volt, mint az üzletekben. Sok család érkezett, míg a gyerekek az ugrálóban játszottak, a szülők orvosok, tanácsadók, és különböző szakemberek előadásain vehettek részt.
A szervezők elmondták: a kiállítást hagyományteremtő céllal rendezték meg: céljuk minden évben megismételni és bemutatni az új ötleteket, innovációkat a vásárlók számára.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
Kilőttek egy medvét Sepsiszentgyörgyön a Farm utcában vasárnap este, egy másik kószáló nagyvadnak pedig csapdát helyeztek ki az Oltmező utcában.
szóljon hozzá!