Március 11-ig nyújthatják be pályázatukat a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatalhoz azok a szervezetek, intézmények, amelyek 2014 első félévében sorra kerülő ifjúsági valamint sportprogramokra igényelnek támogatást. Az űrlapok esetében némi változás történt, és már magyar nyelven is ki lehet tölteni a dokumentációkat.
2014. március 04., 13:422014. március 04., 13:42
Az ifjúsági pályázati kiírásokat két részre osztották fel: az első kategóriába tartoznak azok az ifjúsági rendezvények, amelyeket a fiatalok önmaguknak rendeznek, a második, úgynevezett ifjúságért kategóriába azok a foglalkozások kerülnek, amelyeket különböző intézmények mint iskolák, óvodák valamint szakmai szervezetek szerveznek a diákoknak.
Tischler Ferenc Sepsiszentgyörgy alpolgármesterének tájékoztatása szerint erre a célra egész évre 100 ezer lejes alapot különített el a városháza. Tekintettel a féléves kiírásokra, az összeget is két részre osztják, a második félévben egy nagyobb összeg fog szerepelni, abból a meggondolásból, hogy a nyári időszakban lesz a programok többsége megtartva. A sportpályázatok esetében az alap egy évre egyébként 750 ezer lej.
Az alpolgármester elmondta: már nem csak azok pályázhattak, akik valamely országos sportszövetséghez tartoznak, mivel az egyetlen követelmény az, hogy meglegyen a sportazonosságot igazoló okirat (certificat de identificare sportivă). Tischler felhívta ugyanakkor a figyelmet arra is, hogy módosultak az űrlapok, és kiegészült a benyújtandó dokumentumok sora is, ezért a pályázat benyújtása előtt érdemes tájékozódni, mert a hiányos iratcsomót az elbíráló bizottság visszautasítja.
Az űrlapok az önkormányzat honlapjáról tölthetők le, vagy a polgármesteri hivatal 2-es irodájában is igényelhetők naponta 8 és 13 óra között.
Az emelések ellenére sok háromszéki adófizető már az első napokban törlesztette a kötelezettségeit. Kézdivásárhelyen kisebb sorok alakultak ki, Sepsiszentgyörgyön sorszámhúzást követően, hosszabb várakozással lehetett adót befizetni kedden délelőtt.
A Kovászna megyei Bodzaforduló meteorológiai állomásán kedd reggel mínusz 21 Celsius-fokot mértek. Az idei télen ez eddig a legalacsonyabb hőmérséklet, de a korábbi években voltak ennél jóval hidegebbek is.
Az utcán lopták el egy idős nő táskáját szombat délután Kovászna utcáin. A tettest rövid időn belül sikerült azonosítania a rendőrségnek.
Tavaly szinte minden háromszéki városban hasonló számú baba jött világra, mint tavalyelőtt. A nevek tekintetében továbbra is az Anna és a Dominik a listavezető, de van pár régi, már kevésbé népszerű keresztnév: Erzsébet, Béla, Magdolna, Zsigmond.
2025 őszén az oktatási minisztérium olyan kísérleti programot hirdetett meg középiskolák számára, amely az intézményi autonómia erősítését szolgálta volna. Ám az új kerettantervvel gyakorlatilag lőttek ennek a kezdeményezésnek, és nemcsak annak.
Egyre nagyobb nyomás nehezedik az eleve kiszolgáltatott helyzetben lévő emberekre és önkormányzatokra a háromszéki községvezetők szerint. Az adóemelést a vidékiek is megérzik, különösen a kis jövedelműek és az idősek kerülnek nehéz helyzetbe.
A címben megfogalmazott kérdés költőinek tűnhet, pedig van rá precedens. Sőt, néhány kézdivásárhelyi tanácsos nemhogy nem szavazta meg a Bukarest által előírt adóemelést, hanem még kérkedik is vele. Holott nem kellene – mondja a város polgármestere.
Számos ittas sofőrt tartóztattak fel a hatóságok az év első napjaiban Háromszéken, ráadásul olyan is volt köztük, aki vezetői engedély nélkül ült a kormányhoz – derül ki a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság hétfői közleményéből.
Csendes volt az évkezdés a kézdivásárhelyi kórház szülészetén: szokatlan módon egyetlen gyermek sem jött világra az első pár napban. Január ötödike azonban örömteli nap, hiszen ma két baba született, másik kettő úton van.
Közúti baleset történt pénteken este kevéssel hat óra után a Kovászna megyei Kökös közelében. Rendőrök irányítják a forgalmat.
szóljon hozzá!