Az Erdélyi Magyar Ifjak Sepsiszentgyörgyi Szervezete és Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala idén is megszervezi a Székely Március Szónokversenyt, amelyre 16-25 éves fiatalok jelentkezését várják március 2-ig. A vetélkedőt március 7-én tartják a Lábas Házban.
2014. február 28., 12:282014. február 28., 12:28
A hatodik kiadásához érkezett Székely Március szónokversenynek ebben az évben is jelentős a tétje, hiszen a nyertes – a 200 lejes pénznyereményen kívül – felszólalhat a város által szervezett március 15-i ünnepségen, beszédével képviselve a város ifjúságát.
A versenyszabályzat szerint pontosan egy óra állt a jelentkezők rendelkezésére, hogy megírják szónoklataikat a megadott téma vagy idézet alapján. Ezt követően kell kiállniuk a zsűri elé, és felolvasniuk a szöveget. Az értékelésnél figyelembe veszik a helyes és választékos nyelvhasználatot, a történelmi hitelességet, a szövegkohéziót, és az előadásmódot.
A felkészüléshez ajánlott utánaolvasni az 1848-49-es forradalom és szabadságharc történéseinek, tanulságainak és utóhatásainak. Ismerni kell a szónoki beszéd műfaji sajátosságait, és nem árt legalább minimális filozófiai ismeretekkel rendelkezni a szabadságról.
Az emelések ellenére sok háromszéki adófizető már az első napokban törlesztette a kötelezettségeit. Kézdivásárhelyen kisebb sorok alakultak ki, Sepsiszentgyörgyön sorszámhúzást követően, hosszabb várakozással lehetett adót befizetni kedden délelőtt.
A Kovászna megyei Bodzaforduló meteorológiai állomásán kedd reggel mínusz 21 Celsius-fokot mértek. Az idei télen ez eddig a legalacsonyabb hőmérséklet, de a korábbi években voltak ennél jóval hidegebbek is.
Az utcán lopták el egy idős nő táskáját szombat délután Kovászna utcáin. A tettest rövid időn belül sikerült azonosítania a rendőrségnek.
Tavaly szinte minden háromszéki városban hasonló számú baba jött világra, mint tavalyelőtt. A nevek tekintetében továbbra is az Anna és a Dominik a listavezető, de van pár régi, már kevésbé népszerű keresztnév: Erzsébet, Béla, Magdolna, Zsigmond.
2025 őszén az oktatási minisztérium olyan kísérleti programot hirdetett meg középiskolák számára, amely az intézményi autonómia erősítését szolgálta volna. Ám az új kerettantervvel gyakorlatilag lőttek ennek a kezdeményezésnek, és nemcsak annak.
Egyre nagyobb nyomás nehezedik az eleve kiszolgáltatott helyzetben lévő emberekre és önkormányzatokra a háromszéki községvezetők szerint. Az adóemelést a vidékiek is megérzik, különösen a kis jövedelműek és az idősek kerülnek nehéz helyzetbe.
A címben megfogalmazott kérdés költőinek tűnhet, pedig van rá precedens. Sőt, néhány kézdivásárhelyi tanácsos nemhogy nem szavazta meg a Bukarest által előírt adóemelést, hanem még kérkedik is vele. Holott nem kellene – mondja a város polgármestere.
Számos ittas sofőrt tartóztattak fel a hatóságok az év első napjaiban Háromszéken, ráadásul olyan is volt köztük, aki vezetői engedély nélkül ült a kormányhoz – derül ki a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság hétfői közleményéből.
Csendes volt az évkezdés a kézdivásárhelyi kórház szülészetén: szokatlan módon egyetlen gyermek sem jött világra az első pár napban. Január ötödike azonban örömteli nap, hiszen ma két baba született, másik kettő úton van.
Közúti baleset történt pénteken este kevéssel hat óra után a Kovászna megyei Kökös közelében. Rendőrök irányítják a forgalmat.
szóljon hozzá!