
Idén második alkalommal szerveznek Csokifesztivált Sepsiszentgyörgyön, de még nem tudni pontosan, hogy mikor.
2014. augusztus 27., 13:172014. augusztus 27., 13:17
Tavaly első alkalommal rendeztek a csokoládéfesztivált Sepsiszentgyörgyön, a rendezvényt elsősorban a gyerekek látogatták, de a felnőttek is belekóstoltak a csokikülönlegességekbe. A Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett esemény idén sem marad el, de az előzetesen szeptember 27-28-ra tervezett fesztivál időpontját elhalasztották – tájékoztatott Édler András, a kamara elnöke. A rendezvény pontos dátumát időben közlik a jelentkezőkkel és a résztevőkkel is, de az már biztos, hogy a Székely Mikó Kollégium udvarán és konferenciatermében kerül sor az eseményre.
Tavaly több mint harminc csokigyár és házicsoki-manufaktúra vett részt a fesztiválon. Többek között bemutatták a csokoládé készítésének folyamatát is, amit természetesen kóstolással kötöttek egybe. Édler András szerint az első Székelyföldi Csokoládéfesztivál eredményes és sikeres volt, hiszen több ezer látogató fordult meg egy hétvége alatt a rendezvényen.
A Best of Sepsi 2025-ös kiadásának szavazási időszaka november 9-én zárult le. A győzteseket 2026 februárjában a díjkiosztó gálaesten ismerheti meg a közönség.
November első hetén adták át a magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet rangos szakmai elismeréseit Lakiteleken. Sepsiszentgyörgy a Közösségeket Támogató Önkormányzat díjat, ezzel együtt egy 400 ezer forint értékű támogatást is elnyert.
Korán született gyerekeknek és szüleiknek szerveznek találkozót november 17-én, 12 órakor a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. A koraszülöttek világnapján babaruhákat is lehet adományozni a kórháznak.
Ötmillió lej értékben újíthatja meg orvosi eszközállományát a baróti kórház a városi és a megyei önkormányzat, valamint a térségbeli települések támogatásával. A jelenleg zajló fejlesztések révén több tízezer erdővidéki ember jut minőségibb ellátáshoz.
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdette a Szent György Ösztöndíjat, amelyet 2010 óta évente ítélnek oda a legtehetségesebb végzős diákoknak.
A mai igényeknek megfelelő szabadidős és ifjúsági központot építene Kovászna Megye Tanácsa Zabolán. A Csipkés tábor jelenlegi főépületének helyére megálmodott létesítményt 3,5 millió eurós uniós támogatással valósítanák meg.
Őrizze meg a Tamási Áron Színház művész-színház jellegét, de nyisson eddig el nem ért célcsoportok felé – ezek az intézményfenntartó önkormányzat elvárásai az új igazgatóval, Albu Istvánnal szemben, aki a maga során bátran néz a kihívások elé.
Két gidófalvi lakos – egy nő és egy férfi – a rendőrséghez fordult, miután halálos fenyegetéseket kaptak egy üzenetküldő alkalmazáson keresztül. A rendőrség gyorsan intézkedett: az elkövetők ellen ideiglenes távoltartási végzést adtak ki.
Konfliktus alakult ki az egyik baróti iskolában egy negyedikes fiú új tanítónője és édesanyja között. Az anya szerint az addig jól teljesítő gyermeket az új pedagógus megalázó jelzőkkel illette. A szülő a fiút átvitte az erdőfülei iskolába.
Nyílt napot hirdetett a sepsiszentgyörgyi önkormányzat csütörtökre a Gondosóra-program iránt érdeklődőknek. Sokan éltek a lehetőséggel és már a kért iratokkal jelentkeztek, így kézhez is kapták az eszközt.
szóljon hozzá!