
Jövő héttől elemi iskolás gyerekek szervezett csoportban, ingyen mehetnek Sepsiszentgyörgyön moziba. A termek, valamint a korszerű vetítési és világítási technika készen áll, azonban a teljes beüzemeléshez még be kell szerezni az engedélyeket az országos filmközponttól, ez pedig a városvezetés becslései szerint még néhány hétig elhúzódhat.
2016. november 15., 16:552016. november 15., 16:55
Antal Árpád polgármester hétfőn délután nyilvános vetítést követően elevenítette fel a mozi történetét, hogyan sikerült huszonnyolc per után kilakoltatni az ingatlant bérlő brassói üzletembert, aki próbált etnikai színezetet adni a pereskedésnek, kongatva a vészharangot, miszerint üldözik a román vállalkozókat.
Az 1968-ban épült Művész Mozi korszerűsítése három évvel ezelőtt kezdődött, 6,5 millió lejbe került, a költségek nyolcvan százalékát a fejlesztési minisztérium fedezte, a többit helyi költségvetésből állták. A helyi román színház már tavaly birtokba vette a moduláris, átalakítható előadótermet, és most elkészült a két, összesen 160 férőhelyes, 3D-s technológiával felszerelt moziterem. A tervek szerint a legújabb filmeket és művészfilmeket vetítenek, és gondoskodnak a többnyelvűségről, vállalva a többletköltségeket.
Nyílt napot hirdetett a sepsiszentgyörgyi önkormányzat csütörtökre a Gondosóra-program iránt érdeklődőknek. Sokan éltek a lehetőséggel és már a kért iratokkal jelentkeztek, így kézhez is kapták az eszközt.
A Sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola partnerségével a Sic-Art Egyesület november 16-án Sepsiszentgyörgyön szervezi meg a SepsiDrum Országos Dobversenyt. Az élő döntőbe idén húszan jutottak be.
A gelencei férfidalárda csapata érdemelte ki a fődíjat a Székelyföldi Kolbászparádé huszadik kiadásán, melyet szombaton rendeztek meg a zabolai Mikes-birtokon. A versenybe benevezett 18 csapat között több különdíjat is kiosztottak.
A Csíkkozmásról néhány éve Mikóújfaluba költözött család bolygatta meg a háromszéki falu békéjét – árulta el lapunknak a minapi gyilkosság kapcsán Demeter Ferenc, Mikóújfalu polgármestere.
A sepsiszentgyörgyi rendőrség közrendvédelmi osztályának járőrei fogtak el egy országosan körözött férfit, aki megpróbált elmenekülni a rendőrök elől.
A térség legjobb ízeit egybegyűjtő Székelyföldi Kolbászparádé huszadik kiadását tartják szombaton 10 órától a zabolai Mikes-birtokon. A kolbász története az ókori Mezopotámiáig nyúlik vissza, ám most újabb mérföldkőhöz érkezik.
Réty község egyik falujában, Bitán bukkant fel a sertéspestisvírus egy gazdaságban. A Kovászna Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság gyorsan megtette a szükséges óvintézkedéseket.
Folytatólagosan elkövetett adócsalás gyanúja miatt indult eljárás három sepsiszentgyörgyi ember ellen. A fő gyanúsított nemcsak az államot károsíthatta meg több százezer lejjel, hanem magánszemélyeket is, feltehetően autó-kilométerórák manipulálásával.
Ismét leáll a kovásznai wellnessközpontnál a munka, miután az Országos Beruházási Társaság (CNI) nem tudja biztosítani az ehhez szükséges pénzt a kivitelezőnek, ráadásul jelentős tartozást is felhalmozott felé.
Szülőket, iskolásokat és pedagógusokat szólít meg a Háromszék Területi RMDSZ a Kapcsolj ki! mozgalom keretében elindult Analóg november kezdeményezéssel, arra bíztatva őket, hogy az okostelefon-használat helyett közösségben töltsenek időt.
szóljon hozzá!