
Fotó: Nagy D. István
Újabb közmeghallgatást szerveznek Rétyen, ezúttal a Schweighofer fűrészüzem udvarára tervezett hőközpont kapcsán. A biomasszát és a fafeldolgozásból származó hulladékot felhasználó kazán megépítésére a Suceava megyei Radócon (Rădăuţi) bejegyzett Bioelectrica Transilvania cég kért engedélyt a Kovászna megyei környezetvédelmi hivataltól.
2014. április 29., 20:402014. április 29., 20:40
2014. április 29., 20:422014. április 29., 20:42
Gheorghe Neagu, a hivatal igazgatója szerdán 16 órától a rétyi községházán szervezi meg a közmeghallgatást. A cég által benyújtott dokumentáció szerint, a 60 megawatt teljesítményű központban termelt energiát a fűrészüzem működtetésére használják, a felesleget pedig a közcélú elosztóhálózatba vezetik be.
A biomassza égetése során keletkezett gázt szűrőrendszeren keresztül engedik ki, a zajos turbinákat és pompákat pedig zárt helyen működtetik majd, mondta az igazgató.
Toró Attila, az osztrák beruházást ellenző Indigó csoport tagja magánvéleményét osztotta meg portálunkkal, kifejtve: feleslegesnek tartja, hogy részt vegyenek a közmeghallgatáson, ugyanis szerinte az üzem engedélyeztetése kapcsán is csak azért szerveztek közmeghallgatást, hogy utólag azzal „takarózhassanak”. „Még egy ilyen színjátékba nem megyünk bele” – mondta Toró Attila.
Hozzátette, ha megadják az engedélyt a hőközpontra, a bíróságon támadják meg azt. Mint ismeretes, az osztrák Schweighofer megkapta az engedélyt a rétyi gyár megépítésére, a 70 hektáros területen már zajlik az építkezés, és a cég alkalmazottakat is toboroz a tervek szerint idén megnyíló üzembe. A 150 millió eurós beruházás ellen folyamatosan tiltakoznak a környezetvédők, arra hivatkozva, hogy a gyár hozzájárul a székelyföldi erdők irtásához, illetve káros hatással van közvetlen környezetére.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 42 éves sepsiszentgyörgyi férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy öt áldozatától összesen hetvenezer eurót csalt ki fiktív ingaltanügyletekre.
Csaknem 46 ezer lejt csalt ki egy szélhámos egy sepsiszentgyörgyi nőtől, miután elhitette vele, hogy megpróbálták feltörni a bankszámláját. A rendőrség tanácsokat fogalmazott meg a hasonló esetek elkerülése érdekében.
Alsórákost és környékét ismerhetik meg mindazok, akik csatlakoznak november 15-én, szombaton a Járjuk be Erdővidéket honismereti túrasorozathoz.
Annyira sikeres volt tavaly a Háromszéki Kisállattenyésztők Egyesülete által szervezett sepsiszentgyörgyi kiállítás, hogy idén az országos kiállításnak is Kovászna megye ad otthont. Több mint 3500 kisállatot nézhetnek meg a látogatók a dohánygyárban.
A palackvisszaváltós rendszer révén begyűjtött hulladék az országban keletkező teljes hulladék alig hat százalékát képezi, ám a döntéshozók mégis úgy tekintenek rá – úgy tálalják –, mintha ezzel minden szemétgond megoldódott volna. Korántsem oldódott meg.
A Best of Sepsi 2025-ös kiadásának szavazási időszaka november 9-én zárult le. A győzteseket 2026 februárjában a díjkiosztó gálaesten ismerheti meg a közönség.
November első hetén adták át a magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet rangos szakmai elismeréseit Lakiteleken. Sepsiszentgyörgy a Közösségeket Támogató Önkormányzat díjat, ezzel együtt egy 400 ezer forint értékű támogatást is elnyert.
Korán született gyerekeknek és szüleiknek szerveznek találkozót november 17-én, 12 órakor a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. A koraszülöttek világnapján babaruhákat is lehet adományozni a kórháznak.
Ötmillió lej értékben újíthatja meg orvosi eszközállományát a baróti kórház a városi és a megyei önkormányzat, valamint a térségbeli települések támogatásával. A jelenleg zajló fejlesztések révén több tízezer erdővidéki ember jut minőségibb ellátáshoz.
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdette a Szent György Ösztöndíjat, amelyet 2010 óta évente ítélnek oda a legtehetségesebb végzős diákoknak.
szóljon hozzá!