
Nem mond le tisztségéről Sebastian Cucu Kovászna megyei prefektus. A kormánymegbízott ezt szerdai sajtótájékoztatóján válaszolta arra az újságírói kérdésre, hogy eleget téve a Magyar Polgári Párt (MPP) felszólításának, benyújtja-e lemondását.
2015. október 08., 12:212015. október 08., 12:21
Elismerte, valóban elveszítette a magyar himnusz éneklésére vonatkozó pert, és el is tudja fogadni az érvelést, hogy ez esetben le kellene mondania, ám az önkormányzati vezetőkre utalva hangsúlyozta, hogy mások sokkal több pert veszítettek, és mégsem távoznak székükből.
Emlékeztetett, hogy átmeneti jelleggel nevezték ki prefektussá, arról pedig a kormány dönt, hogy leváltják-e vagy továbbra is megtartják a tisztségben. Sebastian Cucu kifejtette, a himnuszbírság érvénytelenítéséről szóló bírósági döntést tiszteletben tartja, még akkor is, ha személyesen más a véleménye. Mint mondta, a bíróság indoklását még nem kapták meg.
Mint ismeretes, tavaly decemberben az azóta leváltott Marius Popică prefektus 5 ezer lejre bírságolta meg a Magyar Polgári Pártot, mert egy fél évvel korábban a trianoni megemlékezésen résztvevők elénekelték a magyar himnuszt. A bírság hatalmas felháborodást váltott ki, több alkalommal tiltakozó himnuszéneklést szerveztek a prefektúra épülete előtt, az MPP pedig a bíróságon kérte a bírság érvénytelenítését.
Alapfokon a felperesek nyertek, ám Sebastian Cucu megfellebbezte a döntést, azonban végül a jogerős ítélet is kimondta, hogy engedélyezett a magyar himnusz éneklése. Az MPP a prefektus lemondását kérte: Kulcsár Terza József Kovászna megyei elnök azzal érvelt, hogy Sebastian Cucu megsértette a helyi közösség tagjait, amikor a himnuszbírság eltörlésére vonatkozó alapfokú ítéletet megfellebbezte.
A nagy hőség és a kedd délutáni vihar egyaránt megizzasztotta a villanyvezetékek karbantartásáért felelős szolgáltatót Kovászna megyében: kábelek mentek tönkre a terheléstől, vezetékek szakadtak le a vihartól.
Vádat emelt a Kovászna megyei ügyészség két férfi és hét gazdasági társaság ellen egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
szóljon hozzá!