
Fotó: Bús Ildikó
Gyengén teljesítettek matematikából a nyolcadikosok, a november végén szervezett próbavizsgák alkalmával. Bár a statisztikák szerint a diákok mindössze 31 százaléka ment át a vizsgán, van olyan iskola, ahol kiemelkedőek az eredmények.
2013. december 11., 18:052013. december 11., 18:05
A Kovászna Megyei Tanfelügyelőség összesített adatai szerint, a november végén rendezett nyolcadikosok próba-képességfelmérő vizsgáján a legtöbben a matematika felmérésről hiányoztak. Ugyanakkor, ebből a tantárgyból a legkisebb az átmenési arány is, hiszen a megjelent 1791 diáknak 31 százaléka vizsgázott sikeresen és 1243-an ötös alatt teljesítettek.
Keresztély Irma főtanfelügyelő a próbavizsgákkal kapcsolatosan elmondta, a tanfelügyelőség ezt a tanévet a minőség évének nevezte és ennek értelmében nagy hangsúlyt fektetnek a diákok tanulmányi eredményeinek javítására. A programmal azt célozták meg, hogy a diákokat megfelelően felkészítsék az év végi záróvizsgákra, így próbavizsgán értékelik a tudásukat. Az előző vizsgákhoz viszonyítva az eredmények jobbak, még matematikából is, de a százalékos aránytól eltekintve is úgy értékelik, hogy a felmérésre szükség volt, mivel ezáltal szembesültek a diákok a vizsga fogalmával és a nyolcadikosok konfrontálódtak azzal, hogy mit és miként kell átismételni, megtanulni.
A Váradi József Általános iskola igazgatója és matematika szakos tanára, Fekécs Károly elmondta: az általa vezetett intézményben jól teljesítettek a diákok, ami nemcsak a szorgalmuknak, hanem a tanáraik hozzáállásának is köszönhető. Nagy Anna, a matematika tanszék vezetője, az iskola tanára megerősítette az igazgató szavait és kiemelte: a nyolcadikosok felmérése fontos, hiszen ezáltal ismételik a tananyagot. A tanárnő kihangsúlyozta: büszke tanítványai teljesítményére, hiszen az iskola azon tanintézmények között van, ahol a legtöbb tízes osztályzatot szerezték a diákok a felmérőn. Mint mondta, iskolai szinten öt tízes eredmény született és nagyon gyenge, ötösön aluli jegyet a vizsgázók mindössze tíz százaléka ért el.
Bakó Bence, nyolcadikos váradis diák véleménye szerint nem volt nehéz a felmérő dolgozat és nem érti a gyenge eredményeket sem. A nyolcadikos tanuló portálunknak elmondta: hasznos tapasztalat volt a vizsga, hiszen ezáltal szembesültek azzal, hogy milyen más körülmények között felelni, mint a megszokott osztályterem. Hátrányként értékelte Bence azt a tényt, hogy a vizsgák miatt megálltak a tananyaggal és sokat ismételtek, így lelassult a felkészülés, mert a szimulálásban nem csak nyolcadikos anyaggal találkoztak.
A próba-képességfelmérő vizsgákat a második félévben is megszervezik a három fő tantárgyból: románból, magyarból és matematikából.
A Vörös Hadsereg 1943. január 12-én indított átfogó támadást a keleti fronton, minek következtében a 2. Magyar Hadsereg szinte teljesen megsemmisült. Az évforduló kapcsán szervezett szokásos megemlékezések idén sem maradnak el Kézdiszéken.
Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.
Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
Fél évvel azután, hogy a SIC Feszt színpadán megdöntötte a saját rekordját, a bizottság hitelesítette az eredményt. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros, Orbán-Barra Gábor 600 hátsó keréken való ugrással zsebelte be negyedik Guinness-rekordját.
2026-ot a Magyar Olimpiai Bizottság olimpiai emlékévvé nyilvánította. Ennek keretében Sepsiszentgyörgyre érkezik Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok vívó, a MOB sportdiplomáciai tanácsadója, illetve Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára.
Nem volt az átlagosnál több hívás a napokban tapasztalt erős fagyok okán a Kovászna Megyei Mentőszolgálatnál, a háziorvosok rendelőjében is legfeljebb a szezonális influenza tüneteivel jelentkeznek a betegek. De vannak más aggasztó jelenségek.
Az emelések ellenére sok háromszéki adófizető már az első napokban törlesztette a kötelezettségeit. Kézdivásárhelyen kisebb sorok alakultak ki, Sepsiszentgyörgyön sorszámhúzást követően, hosszabb várakozással lehetett adót befizetni kedden délelőtt.
A Kovászna megyei Bodzaforduló meteorológiai állomásán kedd reggel mínusz 21 Celsius-fokot mértek. Az idei télen ez eddig a legalacsonyabb hőmérséklet, de a korábbi években voltak ennél jóval hidegebbek is.
Az utcán lopták el egy idős nő táskáját szombat délután Kovászna utcáin. A tettest rövid időn belül sikerült azonosítania a rendőrségnek.
szóljon hozzá!