Háromszéki az európai Régiók Ifjúsági Hálózatának alelnöke

Demeter Ferenc személyében háromszéki lett az Európai Régiók Szövetsége mellett működő Regionális Ifjúsági Hálózat (Assembly of European Regions Youth Regional Network – YRN) alelnöke, akit a Sepsiszentgyörgyön megtartott soros plenáris ülésen választottak meg a regionális szinten működő ifjúsági szervezetek küldöttei.

Rákosi Katalin

2013. november 17., 17:132013. november 17., 17:13

Az Európai Régiók Szövetségének Regionális Ifjúsági Hálózata Sepsiszentgyörgyön tartotta november 14–17. között soros plenáris ülését. A tisztújítás során az ifjúsági hálózat elnökének ismét a svájci Beat Rohnert választották meg, míg a két alelnök egyike a lengyel Krzysztof Hodun lett,  a másik pedig Demeter Ferenc, aki – elmondása szerint – a magyar kisebbség és Közép-Kelet Európa érdekeit kívánja képviselni a régiós ifjúsági szervezet elnökségében, remélve, hogy ezáltal mindkét terület nagyobb figyelmet kap.

„Kettős céllal jelentkeztem erre a funkcióra: egyrészt képviselnem kell Közép-Kelet Európa ifjúságát, s ezzel együtt természetesen Romániát, Erdélyt, Székelyföldet és szűkebb hazámat, Háromszéket is. Másrészt viszont kiemelten figyelni fogok arra, hogy a magyar kisebbség aktuális helyzete napirendre kerüljön minden olyan fórumon, ahol erre lehetőség van. Európában több millió fiatal él kisebbségben, s jelentős részük azokban a régiókban is, akik képviseltetik magukat ezeken az ifjúsági plenáris üléseken. Meg kell érteniük, hogy nem mehetünk el szótlanul azok mellett, akiknek a többségi társadalom segítségére, de főleg megértésére van szükségük” – magyarázta jelöltetésének hátterét Demeter Ferenc, aki korábban a Háromszéki Ifjúsági Tanács (HÁRIT) önkormányzati alelnöke volt, jelenleg pedig az Itthon, fiatalon mozgalom frakcióvezetője. Hozzátette, hogy az ifjúsági hálózat csak akkor lehet erős, ha azt erős regionális szervezetek alkotják, amelyek partnersége, nyitottságra és együttműködésre alapuló kapcsolatban állnak egymásra.

A soros plenáris ülésen megvitatták és módosították az YRN alapszabályát, s eszmecserét folytattak olyan fontos és aktuális témákról, mint amilyen az oktatás, az egészségügy vagy az iskolaelhagyás.
A Regionális Ifjúsági Hálózat tagja Erdélyből az Itthon, fiatalon mozgalom, csíki, a háromszéki és szatmári ifjúsági tanácsok.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 03., péntek

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról

Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak

Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak
2026. április 03., péntek

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken

A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken
2026. április 02., csütörtök

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel

Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában

Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában
2026. április 02., csütörtök

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat

Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat
2026. április 02., csütörtök

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak

Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval

Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval
2026. április 01., szerda

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén

A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén
2026. április 01., szerda

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt

Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt
Hirdetés