
Fotó: Nagy D. István
A Székelyek Nagy Menetelésére való tekintettel halasztották el október 30-ról, várhatóan november első hetére a háromszéki diákok a bérletpénzek miatti újabb tiltakozó megmozdulásukat.
2013. október 29., 11:102013. október 29., 11:10
Szakáli Zalán, a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Szakközépiskola diákja már korábban közölte, hogy az intézmény tanulóinak kezdeményezésére kissé morbid, de talán hatásos módját választották a háromszéki diákok a jogaik kivívásának. Az eredetileg október 30-ára tervezett akció során rendhagyó temetéssel, szertartással, torral, hegedűszóval temetik el a román tanügyi rendszert a megyeszékhelyen. A tanulók továbbra is az elmaradt bérletpénzek körüli súlyos helyzetre akarják az illetékesek figyelmét ráirányítani.
Hétfőn Szakáli Zalán több diáktársával együtt azt közölte, nem mondtak le a megmozdulásról, viszont a Székelyek Nagy Menetelése miatt úgy döntöttek, egy későbbi időpontban szervezik meg azt, várhatóan november első hetén. Szakáli Zalán, Daróczi Klarissza, valamint Nagy Csaba, előbbiek a művészeti szakiskola, utóbbi a Puskás Tivadar Iskolaközpont diákja, Nemes Előd, az EMNP helyi önkormányzati képviselője társaságában fejtették ki, hogy a bérletpénzek terén nem sok változást történt az elmúlt közel másfél hónapban. Szakáli szerint abból a kevésből, amit a szaktárca juttatott, csak a napi rendszerességgel ingázó diákoknak jutott, azoknak is csak a tavalyi tanév első félévének törlesztését fedte. A teljes megyei tartozás ugyanakkor továbbra is meghaladja az 1,6 millió lejt. A diákoknak ugyanakkor arról is tudomásuk van, hogy az elmaradások nyomán már többen az iskolaelhagyás mellett döntöttek, konkrétan egy torjai háromgyerekes családot említettek.
Arra a kérdésre, hogy az általuk elmondottak ellentmondanak Keresztély Irma főtanfelügyelő múlt heti nyilatkozatainak, Nemes Előd azt felelte, hogy valóban voltak olyan térségek, ahol a szállítóvállalat belement, hogy egyelőre hitelben biztosítsa a bérleteket, de ez a helyzet legtöbb három hónapig volt tartható. Nagy Csaba szerint a főtanfelügyelő nemrégiben azt közölte velük, hogy nem tőle függ az ügy, és nem rendelkezik információkkal arra nézve, hogy mikor várható az elmaradások újabb folyósítása.
A jövő hétre tervezett megmozdulás, amely során egy koporsót kísérnek majd a diákok, a művészeti szakiskolától indul, és elhalad minden városközponti tanintézet, a Székely Mikó Kollégium, a Mikes Kelemen Főgimnázium, a Constantin Brăncuși Líceum, valamint a Kós Károly Szakközépiskola mellett. A szervezők továbbra is arra kérik a csatlakozó diákokat, hogy öltsenek gyászruhát, vigyenek magukkal transzparenseket és „sirassák” együtt a tanügyi rendszert.
A háromszéki diákok legutóbb iskolakezdéskor szerveztek megmozdulást, akkor élő láncot alkotva tüntettek az iskolák körül a bérletpénz-elmaradások miatt.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!