Megújult játszóteret kapnak ajándékba gyereknapra a sepsiszentgyörgyiek. Az Erzsébet parki játszótér elemeit már napokkal ezelőtt lebontották, helyébe finnországi játékok kerültek.
2012. május 30., 15:132012. május 30., 15:13
Kisebbek és nagyobbak számára külön használható hinták, rugós ugrálók, libikóka, csúszdával kiegészített mászótorony, kötélhálós mászóka és egy homokozó kerül a régi játékok helyére. A sérülések elkerülése végett a játékszerek előtti részt gumilappal fedik. A játszóteret június elsején, a gyermeknapi ünnepség keretében vehetik birtokukba a kicsik.
Emellett színes programok, koncertek, vetélkedők várják az ünnepelteket. A városközpontban három helyszínen – a Szabadság téren, a Székely Mikó Kollégium előtt, valamint az Erzsébet parkban – zajlanak a rendezvények délelőtt 10 órától este nyolcig. A Gróf Mikó Imre utcai színpadon mókás előadások követik egymást, lehet majd zöldséghangszereket készíteni, együtt izgulni a bábszínházak mesehőseiért, és ki lehet próbálni az apró táncos lábakat a gyermektáncházban.
A helyi civil szervezetek és kulturális intézmények közreműködésével számos interaktív, kreativitást fejlesztő, játékosan nevelő foglalkozásra kerül sor a gyermeknapi sokadalomban óvodások, kisiskolások és gimnazisták számára. Míg a kicsik kipróbálják magukat az aszfaltrajzversenyen, vagy ügyességi vetélkedőkön mérik össze tehetségük, addig a szülőket a gyermeknapi vásárban ajándékok bő választéka várja.
A programok esős idő esetén sem maradnak el, csupán átköltöznek a színház előcsarnokába, a Kónya Ádám Művelődési Házba, valamint a Bod Péter Megyei Könyvtárba – közölték a szervezők, akik felhívják a politikai pártok figyelmét, hogy a rendezvény területén tilos bármilyen jellegű politikai megnyilvánulás.
Június 1-jén, vasárnap reggeltől estig a gyermekek szórakoztatására szervezett programokkal várják a kicsiket a kézdivásárhelyi Wegener-parkban.
Az infláció mértékével nőnek a helyi adók és illetékek 2026-ban – erről döntöttek a sepsiszentgyörgyi tanácsülésen. Az is kiderült, hogy új típusú, gondolatformáló rendezvényre készül a város augusztusban.
Tűzoltók, rendőrök, csendőrök, katonák és önkéntesek küzdenek továbbra is az áradás következményeivel, erősítik és magasítják a gátakat, töltéseket, szivattyúzzák a vizet a gazdaságokból – közölte a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Az erdővidékiek még nem lélegezhetnek fel, hiszen az Olt vízállása olyannyira magas, hogy a Kormos-patakot már képtelen befogadni. Felsőrákosnál már hatalmas területeket öntött el a víz, és félő, hogy rövidesen több száz hektárt áraszt el.
Több száz embert kellett kitelepíteni Kökösbácstelekről és Bélmezőről, Nagyborosnyón pedig ötven háztartásba tört be a víz csütörtökre virradóra. A tűzoltók éjszaka is küzdöttek az elöntött háztartások megmentéséért.
Kovászna teljes területén szünetel a vízszolgáltatás, miután levegő került a rendszerbe. A szakemberek már megkezdték a hiba kijavítását, a lakosság türelmét és megértését kérik.
Kovászna megyébe látogatott szerda délután Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter, aki az árvízhelyzetről tájékozódott Dobollón, Márkosréten és Kökösbácsteleken. Kritikus a helyzet, a következő 24 óra döntő lesz – véli a tárcavezető.
Jelenleg is több településen avatkoznak be a hatóságok az intenzív esőzések okozta áradások miatt Kovászna megyében. A megye több pontján is kritikus a helyzet, utakat árasztott el a víz, illetve lakóingatlanokat is veszélyeztet az árvíz.
További forgalmi korlátozásokra lehet számítani Háromszéken az áradások miatt, hiszen a folyók és patakok vízszintje jelentősen megemelkedett, és több útszakasz járhatatlanná vált az elmúlt órákban lehullott kiadós csapadék miatt.
Egy tűt sem lehetett volna leejteni a kézdivásárhelyi Kosztándi Galériában hétfőn délután. Ekkor mutatták be a közismert képzőművész-házaspár életművét összegző és elemző, Deák Ferenc Loránd művészettörténész által jegyzett albumot.
szóljon hozzá!