
Telket igényelhetnek a fiatalok Sepsiszentgyörgyön. A Gyere haza! programra december 20-ig jelentkezhetnek a fiatalok. A korábban benyújtott kéréseket fel kell újítani.
2013. október 25., 11:192013. október 25., 11:19
Sepsiszentgyörgy önkormányzata a 2009-ben indított Gyere haza! program keretében 300 négyzetméteres telket és háztervet ajánl fel ingyen a 35 év alatti fiataloknak. A sikeresen pályázók egy év után meg kell kezdjék, három év alatt be kell fejezzék az építkezést. A területet tíz év után meg lehet vásárolni. Idéntől lehetővé teszik, hogy az ingyen kapott 300 négyzetméter mellé területet bérelhessen a család, ha nagyobb udvart szeretne kialakítani. A gazdasági válság miatt könnyítettek a feltételeken is, így a fiataloknak a házépítés költségeinek már csak a 10 százalékát kell felmutatniuk a korábbi 55 százalék helyett.
A kérvényezőket pontrendszer szerint rangsorolják, előnyt jelent a több gyerek, de a legtöbb pont az iskolai végzettségre kapható.
A kéréseket és a szükséges dokumentumokat december 20-ig lehet benyújtani, ugyanakkor a korábban leadott igényléseket fel kell újítani. A városháza a Borvíz utcai egyhektáros területen 25 házhelyet jelölt ki. Jelenleg 42 kérést tartanak nyilván, hét szerződést írtak alá, és két ház épült meg.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!