Gondok a Montana szállodában

A háromszéki Sanitas szakszervezet azzal vádolja a kovásznai Montana szállodát adminisztráló Sind Tour Trading Kft.-t, hogy nem tartotta be a kollektív munkaszerződésbe foglaltakat. Az érdekvédelmi szervezet tiltakozó megmozdulásokat helyezett kilátása.

Rákosi Katalin

2013. május 29., 13:492013. május 29., 13:49

2010 óta, amióta a CNSRL Frăţia szakszervezettől átvették a szálloda ügykezelését, nem emelték az alkalmazottak bérét és nem folyósították az ebédjegyeket – állítja Vasile Neagovici, a háromszéki Sanitas szakszervezet elnöke. A téli kényszerszünet után a 75 alkalmazott április 14-én munkába állt, de fizetést még nem kaptak. A háromszéki Sanitas szakszervezet többszöri felszólítására csupán 200–250 lejt folyósítottak – ecsetelte a helyzetet szerdai sajtótájékoztatóján a szakszervezeti bizalmi.

Neagovici nehezményezi, hogy a 2010-ben kötött kollektív munkaszerződés az egyéves meghosszabbítás után, folyó év márciusában lejárt, de új még nem köttetett. Az elmúlt héten tartott munkaülésről a teremben megjelenő szakszervezeti elnököt erőszakkal eltávolították. Neagovici azt állítja, az alkalmazottak kérésére jelent meg, hogy részt vegyen a kollektív munkaszerződéssel kapcsolatos tárgyaláson.

Ezzel szemben Joós Attila, a szálloda igazgatója a sajtónak azt mondta, hogy az alkalmazottak számára szervezett munkamegbeszélésről volt szó, a napirendi pontok között nem szerepelt a munkaszerződés újratárgyalása. Mivel Neagovici nem alkalmazottja a cégnek, nem volt keresnivalója az ülésen.

Az incidenst követően az alkalmazottak érdekeit védő szervezet Joós Attila igazgató tisztségből való felmentését kérte. Ugyanakkor szorgalmazzák egy új munkaszerződés megkötését, és egy korrekt bérezési rendszerre, ebédjegyek odaítélésére, illetve a munkakörülmények javítására vonatkozó protokoll aláírását. Ha beadványukra péntekig nem kapnak választ, a jövő héten utcai megmozdulást szerveznek a Montana szálloda előtt. „Hetente tartunk tüntetést, mindaddig, amíg a cég vezetősége leül velünk tárgyalni” – hangsúlyozta Neagovici.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 18., vasárnap

Rekord rekord hátán a sepsiszentgyörgyi moziban

Eddigi működésének legjobb évét zárta a sepsiszentgyörgyi Művész mozi, a legsikeresebb film pedig 4000-rel rávert a korábban jegyzett legmagasabb nézőszámra, amit a Kincsem ért el. Külön öröm, hogy a rekorder is magyar produkció.

Rekord rekord hátán a sepsiszentgyörgyi moziban
Hirdetés
2026. január 18., vasárnap

Változatos programmal várja közönségét a Háromszék Táncszínház

Brassóban indítja, majd több erdélyi helyszín után Budakalászon zárja januári előadássorozatát a Háromszék Táncszínház. Ugyanakkor vendég produkciókat is fogadnak sepsiszentgyörgyi termükben.

Változatos programmal várja közönségét a Háromszék Táncszínház
2026. január 18., vasárnap

Az Olt jegén is átkeltek, hogy a magyar hazát szolgálhassák

Az 1940-es második bécsi döntéssel Székelyföld határvidékéről nem minden magyar került a visszacsatolt Észak–Erdélybe. Sokan a befagyott Olt jegén átszökve jelentkeztek a haza szolgálatára, és voltak, akik sosem tértek vissza a fagyos Szibériából.

Az Olt jegén is átkeltek, hogy a magyar hazát szolgálhassák
2026. január 17., szombat

Emlékezés a Katrosában a doni áttörés áldozataira

„Ma, amikor újra háborog a világ, amikor a szomszédban háború darál, álljunk meg egy percre a Donnál.” Iochom Zsolt versének sorai a 83 évvel ezelőtti tragédia szereplőire való szombati megemlékezésen hangzottak el a katrosai kettős keresztnél.

Emlékezés a Katrosában a doni áttörés áldozataira
Hirdetés
2026. január 17., szombat

Mintegy tíz köbméter faanyagot loptak el Dobollópatakán

Nyomozást indított a Kovászna megyei rendőrség minősített lopás gyanúja miatt, miután a szitabodzai rendőrök több falopási esetről értesültek.

Mintegy tíz köbméter faanyagot loptak el Dobollópatakán
2026. január 17., szombat

Jogerősen elítélt fiatalt fogtak el a rendőrök

Megpróbált elmenekülni az őt kereső rendőrök elől egy autólopásért elítélt kézdivásárhelyi fiatal, de elfogták. Javítóintézetbe szállították, hogy hároméves büntetését letöltse.

Jogerősen elítélt fiatalt fogtak el a rendőrök
2026. január 17., szombat

Akik védelmezik, és akik magukra hagyják a kutyákat a téli, fagyos időben

Januárban megérkezett az igazi tél, és habár ilyenkor a többség törekedik védelmezni az élőlényeket, most is találni kidobott kutyákat az út szélén. Állatvédő egyesületet kérdeztünk a téli kutyatartásról, valamint a gazdátlan ebek helyzetéről.

Akik védelmezik, és akik magukra hagyják a kutyákat a téli, fagyos időben
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Sepsiszentgyörgyön csökkentik a garázsok bérleti díját, de csak egy feltétellel

Négyzetméterenként 10 euróra csökkentik a garázsok éves bérleti díját, de csak akkor, ha a tulajdonos felújítja azt az előírt szabványok alapján. Ha ezt nem végzi el, a koncessziós díj összege 2027-től jelentősen megemelkedik.

Sepsiszentgyörgyön csökkentik a garázsok bérleti díját, de csak egy feltétellel
2026. január 16., péntek

„Meg szeretnék gyógyulni, élni akarok!” – segítséget kér a szívbetegséggel küzdő férfi

A közösség segítsége kell ahhoz, hogy leküzdhesse az életveszélyt az Erdővidékről származó Dimény István. A férfi súlyos betegséggel küzd, munkaképtelenné vált, így az orvosi vizsgálatok és beavatkozások költségeit önerőből már nem tudja fedezni.

„Meg szeretnék gyógyulni, élni akarok!”  – segítséget kér a szívbetegséggel küzdő férfi
2026. január 16., péntek

Felborult egy traktor Kovászna megyében, a vezetője életét vesztette

Halálos baleset történt Kézdisárfalva és Ozsdola között a 2D jelzésű országúton, szerdán.

Felborult egy traktor Kovászna megyében, a vezetője életét vesztette
Hirdetés