Beteg fenyőfákat vágtak ki

•  Fotó: Bencze Melinda

Fotó: Bencze Melinda

Felháborodást váltott ki az iskola egykori diákjai és a város lakói körében, ám funkcionális döntés volt a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Szakközépiskola épülete előtt található fenyőfák kivágása – hangsúlyozta Lőfi Gellért, az intézmény igazgatója.

Bencze Melinda

2014. szeptember 11., 18:082014. szeptember 11., 18:08

2014. szeptember 11., 18:082014. szeptember 11., 18:08

Több városlakó is jelezte szerkesztőségünknek, hogy felháborítónak és elfogadhatatlannak tartja a Plugor Sándor Művészeti Szakközépiskola épülete előtt megközelítőleg huszonöt éve ültetett fenyőfák kivágását. Lőfi Gellért, a tanintézmény igazgatója megkeresésünkre kifejtette, a vezetőtanáccsal karöltve döntöttek a kivágásról, amelyre több okból is szükség volt. Mint magyarázta, négy fenyő beteg volt, ugyanakkor csupán három méter távolságra voltak az épülettől ültetve, mostanra pedig a gyökerek benőttek az alapozás alá.

Az északi oldalra épített osztálytermekbe alig jutott fény a fenyőktől – magyarázta az iskola vezetője, hozzátéve, hogy így a diákságnak a tanórák ideje alatt a neoncsövek fénye mellett kellett tanulni, ami nem egészséges. Mivel az elkövetkezendőkben szeretnének Európai Uniós forrásokra pályázni az épület hőszigetelése érdekében, ezen munkálatok megkezdésekor is problémát jelentettek volna az ablakokra ránőtt fák.

A vezetőtanács döntését megelőzően az igazgató az intézmény két kiemelkedő tanárával is egyeztetett, majd a jóváhagyást követően a városi önkormányzathoz fordultak a fenyőfák kivágásának ötletével. „Nagyon sajnálom a fenyőfákat, de néha az embernek meg kell hoznia azokat a funkcionális döntéseket, amelyek – még ha bizonyos szinten nem is a legmegfelelőbbek, de – a jó célt szolgálják” – elemezte a helyzetet az igazgató.

Lőfi Gellért ugyanakkor kiemelte, elsődleges kikötésük és hangsúlyozott kérésük volt, hogy új, kisebb termetű fákat, cserjéket kell ültetni a fenyők helyére, valamint a zöldterület teljes rendezése, sziklakert kialakítása és újabb biciklitartók felszerelése is a célok között szerepel. Egy állandó jellegű kiállítás is helyet kapna a zöldövezetben, valamint egy, Plugor Sándor művészt ábrázoló dombormű, amely méltó a gimnáziumról kialakult képhez – fejtette ki az igazgató.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.

Drágul az ivóvíz Háromszéken
Drágul az ivóvíz Háromszéken
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Hirdetés
2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba

Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba
2026. június 23., kedd

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül

Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül
2026. június 23., kedd

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend

Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend
Hirdetés