„A magyar szavazatokkal felmutathatjuk, hogy olyan közösség vagyunk, amellyel számolni kell” – jelentette ki Antal Árpád a közelgő államelnöki választásokkal kapcsolatban, és arra is kitért, hogy miért fontos Kelemen Hunorra szavazni.
2014. október 29., 21:472014. október 29., 21:47
2014. október 29., 22:392014. október 29., 22:39
Az, hogy milyen arányban megy el a magyarság az államelnök-választáson szavazni, meghatározza az elkövetkező tíz év történéseit, szerepvállalását a romániai politikai életben – jelentette ki Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere. Mint a városvezető magyarázta, érezhető, hogy ezúttal lezárul egy korszak, és egy új kezdődik, a román politikai sakktáblán pedig újrapozicionálás történik, és aszerint veszik komolyan a szervezeteket, illetve közösségeket, ahogy most teljesítenek. Nem mindegy az sem, hogy Kelemen Hunor neve mellett hány szavazat lesz – fejtette ki Antal Árpád. Mint magyarázta, ezúttal az erdélyi magyarok szavazatával semmit nem lehet eldönteni, ugyanis egyik jelölt sem nyerhetné meg első fordulóban a választásokat, még akkor sem, ha minden magyar mellette szavazna, ugyanakkor a második fordulóba bejutó felállást sem befolyásolhatja.
Arra is kitért a polgármester, hogy amennyiben Kelemen Hunor kevés szavazatot kap Sepsiszentgyörgyön, vagy éppen Háromszéken, abban az esetben a helyi politikusoknak csökken a befolyása az RMDSZ-en belül. Azt pedig, amit Tamás Sándor, továbbá Antal Árpád képvisel, nem tudnák erőteljesen megjeleníteni a szövetségben, így az ő részükről a választások tétje, hogy milyen mértékű lakossági támogatást kapnak a háromszékiektől.
Antal szerint amióta Kelemen Hunor az RMDSZ elnöke, azóta jobb irányba halad a szövetség, ebben pedig nekik is szerepük volt, hiszen kellő szavazatot és támogatást tudtak felmutatni a lakosság részéről a korábbi parlamenti, valamint önkormányzati választások alkalmával.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
szóljon hozzá!