Közel húsz sepsiszentgyörgyi szervezet képviseltette magát a Civil Napok keretén belül szervezett Civil sétányon az elmúlt hétvégén a megyeszékhely központjában. A Civil Napok rendezvénysorozat folytatódik, novemberben konferenciát tartanak.
2014. október 13., 17:552014. október 13., 17:55
Opra Szende-Zsófia, a Civilek Háromszékért Szövetség programvezetője elmondta, hogy az eseményen bemutatkozott közel húsz egyesület mindegyike Sepsiszentgyörgyön tevékenykedik. Főként szociális területen dolgozó civil szervezetek képviseltették magukat, ugyanakkor néhány ifjúsággal foglalkozó egyesület is kint volt a sétányon. Az Erdélyi Magyar Ifjak szervezete különböző kiadványokkal, a Jogaink Romániában magyarul című, általuk megjelentetett kötettel vettek részt a sétányon, a Turulmadár Ifjúsági Iroda standjánál társasjátékozni és felfújt léggömböket lehetett lyukasztgatni, más standoknál pedig lehetőség adódott vérnyomás és vércukorszint mérésre is.
A programvezető kifejtette, a Civil Napok elnevezésű kezdeményezésüket már negyedik éve szervezik meg, ennek szerves része a sétány, amely a városlakók és a településen működő szervezetek találkozóhelye. „Célunk a rendezvénnyel, hogy az egyesületek eljuthassanak célcsoportjukhoz, valamint itt programjaikat népszerűsíthették is, hiszen szemtől szembe találkozhattak a lakossággal. Ez egy olyan esemény, amely civilektől, civilekről és civileknek szól” – fogalmazott a programvezető, aki hozzátette, hogy az idei rendezvénysorozat rendhagyó módon zajlik, ugyanis több helyszínen és különböző időpontokban szerveztek eseményeket.
Első ízben még szeptember közepén került sor Civil Sétányra Kézdivásárhelyen, amelyen főként a céhes város szervezetei képviseltették magukat. Második megállóként az elmúlt hétvégén megszervezett sétány szerepelt, míg harmadik alkalommal egy konferencia keretén belül találkozhatnak az egyesületek.
A programvezető elmondta: a Hatékony kommunikáció címmel sorra kerülő értekezés november 14-én lesz. Hozzátette: a konferencia megszervezésével céljuk, hogy ne csupán népszerűsítési lehetőséget, hanem szakmai fejlődést is biztosítsanak a háromszéki szervezeteknek. Mint mondta, ezeken a beszélgetéseken egymás tapasztalatait, valamint jó példákat ismerhetnek meg a civilek, tanulhatnak, és az egyesület mindennapi életébe is beépíthetik az elsajátítottakat.
Itt-ott nemzeti létünk árnyékai is felsejlettek az augusztus 20-i ünnepség szónokainak beszédeiben, de magyarként akkor is hálásak lehetünk államalapító királyunkért, ezeréves létünkért és az új kenyérért is.
Egy 85 éves sepsiszentgyörgyi nőt keres a rendőrség, aki múlt csütörtökön hagyta el otthonát és azóta nem tért vissza. Megtalálásához a lakosság segítségét kérik.
Tizenhetedik alkalommal szervezik meg a sepsiszentgyörgyi Sportnapokat 2025. szeptember 19. és 21. között. Három napig nagy társaságban, a város főterén, plusz motivációval mozoghatnak a sportkedvelők és mindenki más, életkortól függetlenül.
Egészségügyben, oktatásban, szociális ellátásban és helyi közigazgatásban dolgozók gyűltek össze szerdán délben Sepsiszentgyörgyön a kormányhivatal épülete előtt. A tüntetésen nagyjából száz háromszéki szakszervezetis adott hangot követeléseinek.
Történetének eleje éppúgy homályba vész, mint nagyobb „testvéréé”, a csíksomlyói búcsúé. Az viszont biztosra vehető, hogy a Kézdiszentlélek fölött magasló Perkő-hegyre is évszázadok óta járnak megnyugvást keresni, hitben megerősödni az emberek.
Úgy tűnik, nagy sikere van a Sepsi Metropoliszövezetben idén meghonosított Kiskertész programnak: minden településről bekapcsolódtak óvodások, iskolások, összesen mintegy 1500-an csaptak fel kis kertésznek.
Már csak egyetlen szintje maradt a valamikori tízemeletes épületnek, amely a hetvenes évek óta része volt a sepsiszentgyörgyi városképnek. A Bodok szállodának rövidesen nyoma sem marad.
Káosz és bizonytalanság előzi meg az idei tanévkezdést a kormány megszorító csomagja miatt. A feszültség Háromszéken is nő: a szakszervezetek pár nap múlva tüntetni készülnek, és a tanévkezdésre időzített sztrájkhoz is gyűjtik az aláírásokat.
Két nap különbséggel két medvét is elütöttek Háromszéken – közölte hétfőn közösségi oldalán a Kovászna megyei környezetőrség.
Huszonhatodik alkalommal szervezte meg nemzetközi gombásztáborát a sepsiszentgyörgyi László Kálmán Gombászegyesület. Az augusztus második hetében, Kapnikbányán lezajlott eseményen eddig nem látott gombafajokkal is találkoztak a résztvevők.
szóljon hozzá!