Az épület és a betegek biztonsága érdekébe mielőbb folytatni kell a földrengésveszélyessé vált sepsiszentgyörgyi kórház szerkezetének megerősítését, hívja fel a figyelmet Mild Zoltán, a Kovászna Megyei Építészeti Felügyelőség vezetője.
2013. október 17., 14:582013. október 17., 14:58
A harminc éves ingatlan első felének tartószerkezetét teljes egészében megerősítették, de a kisebb épületrészben csak a második emeletig jutottak el. Mild Zoltán szerint mielőbb hozzá kell fogni az elmaradt két emelet megszilárdításához, hogy stabillá váljon az épület.
András Nagy Róbert, a dr. Fogolyán Kristóf Sürgősségi Kórház menedzsere szerint a munkálatok befejezéséhez még három millió lejre lenne szükség, de ebben az évben a szaktárca egy lejt sem utalt ki a közel 8 éve megkezdett munkálatok folytatására.
„A Kovászna Megyei Tanácstól kaptunk másfél millió lejt, saját költségvetésünkből még hozzátettünk ötszázezer lejt, de egymillió lej még így is hiányzik” – mondta a kórház igazgatója.
A szerkezetmegerősítési munkálatok befejezésétól függ egy újabb projekt megkezdése. A Kovászna Megyei Tanács 22 millió eurót nyert pályázat útján a Regionális Operatív Program keretében a kórház modernizálására. Tamás Sándor tanácselnök szerint, ha a terv megvalósul, a térség legmodernebb és legjobban felszerelt kórházává válik a sepsiszentgyörgyi egészségügyi intézmény.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!