
Fotó: Thomas Campean
Szeretetből Sepsiszentgyörgynek és lakóinak mottóval indította az ECOU Ifjúsági Egyesület elnöke, Mădălin Guruianu, valamint Ciprian Anton mozgássérült azt a programot, amely célja a kerekes székesek közlekedésének megkönnyítése a megyeszékhelyen.
2015. július 17., 19:192015. július 17., 19:19
2015. július 17., 19:232015. július 17., 19:23
A Sepsiszentgyörgy Európa Kulturális Fővárosa 2021 című projekt identitás tematikájából, valamint a mozgássérült megyeszékhelyi lakókat, közlekedés terén egyre gyakrabban érő diszkriminációból kiindulva született meg az Elérhető Sepsiszentgyörgyért program – fogalmaz Guruianu, a városi önkormányzat képviselője, illetve az ECOU Ifjúsági Egyesület elnöke. Hozzátette: a polgármesteri hivatalon át, ugyanakkor személyes megkeresések által is több olyan panasz jutott el hozzá, amelyek arra hívják fel a figyelmet, hogy az egyes közintézmények, valamint nyilvános helyek nincsenek megfelelően akadálymentesítve a mozgássérültek számára. Hasonló probléma áll fent a biciklisek, gyalogosok, idős személyek esetében is. Mint a városi tanácsos magyarázza, nem az erre fordítandó összegek hiánya a fő gond, mint inkább az a téves mentalitás, amely a döntési folyamatban befolyásoló tényező lehet.
A programon belül figyelemfelkeltő akciót szerveznek, amely célja a sztereotípiák, valamint előítéletek megszüntetése a speciális szükségletekkel élőket illetően. Mint Guruianu fogalmaz, az akadálymentesítés nem egy választható lehetőség, hanem törvényes kötelesség, amely az egyenlőséget biztosítja azok számára, akik Romániában a legnagyobb, ám nem etnikai jellegű kisebbsége. Az önkormányzati képviselő arra is felhívja a figyelmet, hogy egyre magasabb számú biciklis közlekedik Sepsiszentgyörgyön, míg a biciklis utak száma alacsony a megyeszékhelyen. A program során a kezdeményezők egy online felmérést fognak még készíteni, mely során jobban megismerhetik a helyiek igényeit és problémáit, továbbá, hogy a fókuszcsoportot is jobban be tudják határolni. A sepsiszentgyörgyi egyesületekkel való közös partnerséget is szorgalmaznák a kezdeményezők, amelyek tagjaival megvalósítanák és monitorizálnák a kezdeményezést.
Forró Gábor, András Hunor, valamint Valentin Olariu segítségével már készült olyan lista, amely azokat a közintézményeket összesíti, ahol nem megfelelő módon vannak akadálymentesítve. Ilyen például az Egészségügyi Biztosítóház, a közvécé, amely jelenleg újjáépítés alatt van, továbbá a vasútállomás, ahol bár van egy mozgássérülteket emelő szerkezet, az gyakran nem működik. Az éttermek, a fodrászatok, a Bod Péter Megyei Könyvtár, a színházak épülete, a bankok és hasonló egységek feladata is lenne, hogy megkönnyítsék a mozgássérültek mindennapjait.
Őrizze meg a Tamási Áron Színház művész-színház jellegét, de nyisson eddig el nem ért célcsoportok felé – ezek az intézményfenntartó önkormányzat elvárásai az új igazgatóval, Albu Istvánnal szemben, aki a maga során bátran néz a kihívások elé.
Két gidófalvi lakos – egy nő és egy férfi – a rendőrséghez fordult, miután halálos fenyegetéseket kaptak egy üzenetküldő alkalmazáson keresztül. A rendőrség gyorsan intézkedett: az elkövetők ellen ideiglenes távoltartási végzést adtak ki.
Konfliktus alakult ki az egyik baróti iskolában egy negyedikes fiú új tanítónője és édesanyja között. Az anya szerint az addig jól teljesítő gyermeket az új pedagógus megalázó jelzőkkel illette. A szülő a fiút átvitte az erdőfülei iskolába.
Nyílt napot hirdetett a sepsiszentgyörgyi önkormányzat csütörtökre a Gondosóra-program iránt érdeklődőknek. Sokan éltek a lehetőséggel és már a kért iratokkal jelentkeztek, így kézhez is kapták az eszközt.
A Sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola partnerségével a Sic-Art Egyesület november 16-án Sepsiszentgyörgyön szervezi meg a SepsiDrum Országos Dobversenyt. Az élő döntőbe idén húszan jutottak be.
A gelencei férfidalárda csapata érdemelte ki a fődíjat a Székelyföldi Kolbászparádé huszadik kiadásán, melyet szombaton rendeztek meg a zabolai Mikes-birtokon. A versenybe benevezett 18 csapat között több különdíjat is kiosztottak.
A Csíkkozmásról néhány éve Mikóújfaluba költözött család bolygatta meg a háromszéki falu békéjét – árulta el lapunknak a minapi gyilkosság kapcsán Demeter Ferenc, Mikóújfalu polgármestere.
A sepsiszentgyörgyi rendőrség közrendvédelmi osztályának járőrei fogtak el egy országosan körözött férfit, aki megpróbált elmenekülni a rendőrök elől.
A térség legjobb ízeit egybegyűjtő Székelyföldi Kolbászparádé huszadik kiadását tartják szombaton 10 órától a zabolai Mikes-birtokon. A kolbász története az ókori Mezopotámiáig nyúlik vissza, ám most újabb mérföldkőhöz érkezik.
Réty község egyik falujában, Bitán bukkant fel a sertéspestisvírus egy gazdaságban. A Kovászna Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság gyorsan megtette a szükséges óvintézkedéseket.
szóljon hozzá!