
A második bécsi döntésről tartanak megemlékezést, amely alkalmával filmvetítésre és előadásra kerül sor a HVIM sepsiszentgyörgyi tagjai szervezésében szeptember 13-án. A belépés ingyenes, az eseményre mindenkit szívesen látnak.
2014. szeptember 09., 16:192014. szeptember 09., 16:19
Varga László Előd, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) sepsiszentgyörgyi szervezetének tagja megkeresésünkre elmondta, az eseménnyel az 1940-ben hozott második bécsi döntésre szeretnének megemlékezni. Ennek értelmében szeptember 13-án, a Magyar Királyi Honvédség Sepsiszentgyörgyre való bevonulásának hetvennegyedik évfordulóján a Koltay Róbert rendezte Horthy, a kormányzó című filmet vetítik le. A vetítést megelőzően Rab Sándor, a Székely Mikó Kollégium történelem szakos tanára tart rövid áttekintést az történelmi eseményről.
Mint ismeretes, a második bécsi döntés értelmében a trianoni határok ismét változtak, Észak-Erdélyt pedig visszacsatolták Magyarországhoz. Az elfogadást követően Horthy Miklós, a Magyar Királyság kormányzójának a parancsára a Magyar Királyi Honvédség tagjai szeptember 5-én átlépték a trianoni határokat, és megkezdték a kijelölt határvonalig a területek birtokba vételét. Varga László elmagyarázta, két alkalommal is bevonultak a Csíkszereda felől érkező magyar katonák Sepsiszentgyörgyre: először szeptember 13-án, majd szeptember 20-án.
A HVIM által szervezett rendezvényre szombaton 17 órától kerül sor Sepsiszentgyörgyön a Kós Károly utca 5/A szám alatti Míves Házban. A belépés ingyenes, továbbá Varga László Előd elárulta, a jelenlevőknek meglepetéssel is készülnek.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
szóljon hozzá!