
Fotó: Henning János
Átadják állami tulajdonba, illetve a Szállításügyi Minisztérium Országos Útügyi Vállalat kezelésébe a Kovászna Megye Tanácsa tulajdonában lévő Kézdivásárhely–Torja–Bálványos–Sepsibükszád közötti megyei útszakaszt – döntöttek a megyei önkormányzati képviselők július 30-án, szerdán.
2014. július 30., 20:512014. július 30., 20:51
2014. július 30., 20:512014. július 30., 20:51
Bár már 2009-ben pályázatott nyújtott be a Regionális Operatív Programhoz Kovászna Megye Tanácsa ezen útszakasz teljes körű felújítására, a szűkös pénzügyi keret miatt a pályázat várólistára került. Az, hogy Kovászna Megye Tanácsa nem rendelkezik ilyen horderejű munkálatok elvégzéséhez szükséges saját pénzforrással, szükségessé tette az útszakasz országos kezelésbe való átadását – közölte Kovászna Megye Tanácsának Sajtóirodája.
A tanácsülésen ezen kívül még jóváhagyták két útszakasz felújítására vonatkozó technikai és pénzügyi mutatóit is. Az egyik útszakasz a Nagyborosnyó-Bodzaforduló közti 21 és fél kilométer hosszú megyei földút, amelyet három kivitelezési szakaszra osztottak fel, a másik a Kilyén-Uzon-Brassó megye határa közötti szakasz. Ez utóbbi a leggyorsabb útvonalat jelenti Sepsiszentgyörgy irányából a 11-es főút megközelítésére, és ugyanakkor jól szolgálhatna a tervezett Brassó-Bákó közti autópálya felhajtó szakaszaként is. A munkálatok anyagi támogatására már ígéret érkezett a kormány részéről.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
szóljon hozzá!