
Csak a második félévben indult be gőzerővel a turistaszezon Kovászna városában, a több hónapos késést minden fürdővárosi vállalkozó a saját bőrén érezte meg – fejtette ki érdeklődésünkre Thiesz János polgármester, aki abban bízik, hogy az év végéig pótolni tudják a kieséseket.
2014. július 22., 19:012014. július 22., 19:01
2014. július 22., 19:022014. július 22., 19:02
Amint arról beszámoltunk, az egyik ajánlattevő megfellebbezte az Országos Nyugdíjpénztár ingyenes és ártámogatott gyógyüdülési beutalók kiosztására vonatkozó licitjét, ezért újra kellett szervezni a tendert, ami miatt késett a szezonnyitás. Most azonban már telt ház van a kovásznai szállodákban, a megmaradt beutalókat pedig újraosztják a szállodák között, így elképzelhető, hogy az év végéig összességében nem fog csökkenni a kedvezménnyel Kovásznára látogató turisták száma.
„Nemcsak a vendéglátókra, hanem minden szolgáltatóra lesújtott a szezonnyitás eltolódása, még a borbély is arra panaszkodott, hogy az év első hónapjaiban, a korábbinak a felére esett vissza a forgalom. A város is érzi a vendégek elmaradását, hiszen azokban a hónapokban nem fizették a turisztikai illetéket” – részletezte az elöljáró.
Thiesz felidézte, tavaly 400 ezer lej turisztikai illeték folyt be a városkasszába, ezt az összeget az idegenforgalom fellendítésére fordítják, folyamatosan parkosítanak, játszótereket építenek, népszerűsítik a látnivalókat, a szolgáltatásokat, és szórakoztató, művelődési programokat szerveznek, például a nyár folyamán a központban és a Tündérvölgyben is szabadtéri fúvóskoncertek szórakoztatják a járókelőket. Szintén ebből a pénzből építették ki a Tündérvölgyben a sétányokat, padokat, piknikező- helyeket.
A polgármester elmondta, összesen 21 millió euró értékben vannak folyamatban európai uniós pályázataik, a víz- és csatornarendszer kiépítésére, utak, járdák korszerűsítésére. „A projektek kivitelezése jövő év végéig fejeződik be, akkor teljesen kiépül az infrastruktúra Kovásznán, abban bízunk, hogy ez befektetőket is vonz majd a városba, jobban működik majd az idegenforgalom, újabb szállodák és szolgáltatók telepszenek meg” – fejtette ki az elöljáró.
Kovásznán évek óta az önkormányzat és a szakmai szervezetek is szorgalmazzák, hogy a turisztikai cégek ne elégedjenek meg a beutalókkal érkező vendégekkel, hanem dolgozzanak ki stratégiát a turisták vonzására, ám eddig nem jártak sikerrel.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
szóljon hozzá!