Fazakas Dorka én vagyok!

Fazakas Dorka néhány hete jelent meg a Facebookon és az akkor közzétett Szent György Napok ellen irányuló megnyilatkozását többen megosztották. Sőt szolidaritásként most már több Fazakas Dorka is megjelent a közösségi portálon, de, hogy valójában létezik-e ez a lány, azt nem tudni.

Bús Ildikó

2014. március 07., 14:172014. március 07., 14:17

2014. június 12., 10:482014. június 12., 10:48

Sok a talány arról, hogy ki lehet Fazakas Dorka, létezik-e egyáltalán vagy csak egy projekt eleme, de az tény, hogy több százan csatlakoztak hozzá és osztották meg álláspontját. A hamis felhívás létrehozója azt terjesztette a közösségi oldalon, hogy idén elmarad idén a városnapi tűzijáték, a szervezők pedig humanitárius célokra fordítják annak összegét. Fazakas Dorkával erről és a kilétéről is beszélgettünk világhálón keresztül.

– Sok a talány, hogy ki lehetsz, valójában tényleg létezik Fazakas Dorka? Ki ő?

– Fazakas Dorka én vagyok. Egy egyszerű diszlexiás kislány, aki néha talán túl naiv és hiszékeny is. A város egyik lánya vagyok, mint sokan mások is. Csendes véleményem van, és figyelem a történéseket, de nem szeretek sem feltűnni, sem hangosan kiabálni. Nem járok sokat közösségbe, és bár nem tudok helyesen írni, sokat olvasok. Szeretem a városunkat.

– Amikor elindítottad azt a plakát-közleményt, miszerint a tűzijáték összegét jótékonyságra fordítják, gondoltad, hogy ekkora ügy lesz az egészből?

– Nem gondoltam, hogy ekkora visszhangra talál a javaslatom. Sőt, szégyellem is, hogy annyi embert megharagítottam. Nagyon szerettem volna, ha nem agressziót, hanem békés megértést keltek. Örvendek viszont, hogy többen egyetértettek velem és tovább gondolták az ötletet. Ez szerintem nagyon fontos.

– Miért pont a tűzijátékot választottad a számtalan más, ugyanolyan drága program közül?

– A tűzijáték csak egy ürügy és jól szimbolizálja a városunk képmutatását. A tűzijáték egy olyan metafora, ami lehet nagyon szép és hatásos, ami ad egy érzelmi összerezzenést a nézőknek, de ugyanakkor tartalmatlan csili-vili, amit fellövünk az örökkévalóságba. Jelképe a nagyképűségnek és képmutatásnak. Egy kisebb, de őszinte tűzijáték is meggyőző tud lenni, ha képvisel valamit. A Szent György Napokat pedig már régóta nem értem. A fogyasztás szellemének áldoznak ezeken a napokon, konzumkényszer és tartalmi szegénység jellemzi. Ez szomorított el és ennek egyértelmű jelképe a nagyon pompás tűzijáték.

– Mit jelent neked Sepsiszentgyörgy és a városnapok?

– A városunk ünnepe sok mindent jelentett régebben. Mindenkinek volt helye és szerepe, sokan tudtak ott megnyilvánulni. Rólunk önmagunknak szólt és a város vendégeinek. Most sajnos nem több, mint bármelyik nyugati sörfesztivál. Sajnos a kulturális jelleget egyre jobban átveszi a populista „kultúra”. Ez még nem lenne önmagában gond, de az arányokra figyelni kellene. A rendezvény arcát vesztette, túlméretezett lett, és nagyképű. Az első reakció a város részéről a szociális törekvésemre az volt, hogy még nagyobb tűzijátékot csinálnak. Egyébként nagyon sajnálom, hogy ilyen helyzetbe hoztam a szervezőket, ekkor éreztem először, hogy mit tettem. Amúgy pedig indirekt módon kimondták, hogy őket a képmutató pompa érdekli. Én pedig csak kisebbségre próbáltam hangsúlyt fektetni. A városnapok fontos része az identitásunknak, ezért sem szabadna vásárlási kényszerbe átvinni. Ellentétben Sepsiszentgyörggyel, az európai kultúrfővárosok programja teret ad a helyi megnyilvánulásoknak, infrastruktúrát biztosít és bevonzza az embereket a közterületre. A Szent György Napok szervezői sajnos ebben nem látnak értéket, csak a pillanatnyi szemfényvesztésről gondoskodnak. Felhívnám a figyelmet, hogy Sepsiszentgyörgyön rengeteg ember nem olyan, mint mindenki.

– Kerestek-e meg a szervezők annak kapcsán, hogy megjelent a felhívásod?

– Igen, megkerestek és szépen megkértek, hogy vegyem le a fényképet. De ezt már én nem tudtam visszafordítani. A képet addig már százötvenszer osztották meg. A szervezőkben kellemes csalódtam később, mivel komolyan vették például a helyi zenészek által írt petíciót is.

– Mit gondolsz arról, hogy ilyen sokan váltak Fazakas Dorkává és ilyen sokan
támogatnak?

– Én ennek nagyon örülök, nem lepett meg, mert ismerem a városomat és tudom mire képesek az emberek. Nagyon sok a művelt és figyelmes ember, és rengeteg erőforrás rejlik a városban. Szerintem a járható utak mellett a kultúrpolitikában és kreatív gazdaságban rejlik a város és térség igazi ereje. Hiába vannak jó utak és szép lámpavasak az utcák szélén, ha senki nem akar itthon maradni, aki tanult, és hosszútávon előre vihetné a várost.

– Milyennek találod Sepsiszentgyörgyöt, és annak kulturális életét?

– Rengeteg művész tömörül Sepsiszentgyörgyön, de sajnos csak hobbi szinten tudják űzni a tevékenységüket, mivel nincs megfelelő keret biztosítva a számukra. Nem pártolják fel ezeket a tehetségeket, így sajnos idővel elhalkulnak és tartalmukat veszítik.

– Vannak további tervei az úgynevezett Fazakas Dorka projektnek?

 Nem hiszem, hogy lesznek. egyelőre a hallgatás a legjobb dolog, amit tehetek. Ugyanakkor minden jót kívánok a szentgyörgyieknek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 13., szombat

Végzett az első sportszakos és képzőművész évfolyam a sepsiszentgyörgyi Sapientián

Ballagási ünnepséget tartottak a Sapientia EMTE Sepsiszentgyörgyi Karán, szombaton. Az alkalom különlegessége, hogy idén végzett az első sport- és edzőszakos évfolyam, és a Pécsi Tudományegyetem (PTE) művészképzésének hallgatói is.

Végzett az első sportszakos és képzőművész évfolyam a sepsiszentgyörgyi Sapientián
Hirdetés
2026. június 13., szombat

Perkői néptánctalálkozó: a néptánc és a népi kultúra nem múzeumi emlék, hanem élő hagyomány

Szombat délelőtt a helyi Borsika kisebb, illetve nagyobb táncosai léptek fel elsőként a Perkő nyergében felállított szabadtéri színpadon. Őket több mint negyven csoport követi a XX. Perkő – Gyermek- és Ifjúsági Néptáncegyüttesek Találkozóján.

Perkői néptánctalálkozó: a néptánc és a népi kultúra nem múzeumi emlék, hanem élő hagyomány
2026. június 12., péntek

Javítani mentek, egy élet megtakarításával távoztak az idős nő lakásából

Négy férfinél tartottak házkutatást a Kovászna megyei rendőrök Maros és Beszterce-Naszód megyében: az illetőket azzal gyanúsítják, hogy ellopták egy 84 éves sepsiszentgyörgyi nő 14 ezer eurós megtakarítását.

Javítani mentek, egy élet megtakarításával távoztak az idős nő lakásából
2026. június 12., péntek

Medve ölhetett meg egy embert egy bölöni erdőben

Eltűnt férfi miatt riasztották a hatóságokat, de már csak a holttestét találták meg az erdőben.

Medve ölhetett meg egy embert egy bölöni erdőben
Hirdetés
2026. június 12., péntek

Felszólítás jár a gondozatlan sírokért

Elkezdődött a sepsiszentgyörgyi köztemetőben a gondozatlan sírhelyek jogi státuszának felülvizsgálata. A gondnokság felszólítást helyezett el azokon a sírokon, amelyek után nem fizették be a fenntartási díjat, illetve amelyeket elhanyagoltak.

Felszólítás jár a gondozatlan sírokért
2026. június 12., péntek

Több mint 480 ezer lejes adócsalási ügyben csaptak le Kovászna megyében, egy férfit őrizetbe vettek

Hat helyszínen tartottak házkutatást a rendőrök Kovászna megyében egy használt autók kereskedelméhez kapcsolódó adócsalási ügyben.

Több mint 480 ezer lejes adócsalási ügyben csaptak le Kovászna megyében, egy férfit őrizetbe vettek
2026. június 12., péntek

Lezárják Sepsiszentgyörgy több utcáját a hétvégi sportesemények miatt

Jelentős forgalomkorlátozásokra kell számítani Sepsiszentgyörgyön június 12–13-án a Mozgás Éjszakája és a SepsiRun Futófesztivál idején. A lezárások több belvárosi utcát és lakóövezeti szakaszt is érintenek.

Lezárják Sepsiszentgyörgy több utcáját a hétvégi sportesemények miatt
Hirdetés
2026. június 11., csütörtök

Magyar feltalálók napja Sepsiszentgyörgyön: tisztelgés az emberi kíváncsiság, innováció és kitartás előtt

A magyar feltalálókra, számos Nobel-díjas tudósunkra és találmányaikra hívja fel a figyelmet a Dohánygyárban 5. alkalommal megszervezett Magyar Feltalálók Napja. De a mai fiatalok sem maradhatnak ki a programból, hiszen ők lesznek a holnap tudósai.

Magyar feltalálók napja Sepsiszentgyörgyön: tisztelgés az emberi kíváncsiság, innováció és kitartás előtt
2026. június 11., csütörtök

MindFormers: tartalmas program az ifjúságnak az iskolafalakon kívül

Új nézőpontokat nyit és gondolkodásra sarkall Sepsiszentgyörgy egyik legfiatalosabb rendezvénye. A MindFormers jó lehetőség az iskolák számára, hogy a jövő tanévre tervezett alternatív heteket izgalmas, interaktív programokkal töltsék ki.

MindFormers: tartalmas program az ifjúságnak az iskolafalakon kívül
2026. június 10., szerda

Bemutatkoznak a sepsiszentgyörgyi felsőfokú művészképzés végzős hallgatói

Első alkalommal nyílik lehetőség arra, hogy a sepsiszentgyörgyi művészképzés végzős hallgatói a nagyközönség előtt is bemutatkozzanak. A Diploma című kiállítás a város első egyetemi szintű képzőművészeti képzésének eredményeibe enged betekintést.

Bemutatkoznak a sepsiszentgyörgyi felsőfokú művészképzés végzős hallgatói
Hirdetés