Bővítenék a szociálisan hátrányos helyzetű fiatalokkal foglalkozó Berde Mózsa Kört ősztől.
2015. június 01., 17:572015. június 01., 17:57
A Turulmadár Ifjúsági Iroda működtette Berde Mózsa Kör jelenleg több mint ötven, szociális hátrányos helyzetű, azaz csonka és szegény családokban élő 7–13 év közötti fiatal számára biztosít formális és nem formális oktatást – tájékoztatott Furus Levente, a szervezet elnöke, aki elárulta: a programot ősztől bővítenék, mivel Norvég Civil Alap egy pályázatán közel negyvenezer eurót nyertek, így az anyagi támogatás nem jelent problémát. Céljuk, hogy legalább két-három vidéki településen is beindíthassák a kört, hiszen az említett, nehéz helyzetben levő, falvakon élő fiatalok is gyakran küszködnek problémákkal. A sepsiszentgyörgyi csoportot is bővítenék, ezt azonban csak ősztől, ugyanis a már összeszokott fiatalok körébe nehéz az új személyeket beintegrálni.
Az egyesület ugyanakkor hatvan oldalas kiadványt is készített a Fedezd fel az önkéntesség világát! című projekt keretében. A fiataloknak szóló kiadvány az önkéntesség által nyújtott törvénykezéseket, előnyöket és lehetőséget hivatott érthető formában bemutatni. Furus Levente elmondta, mindezt négy fejezetben sikerült megvalósítani: az első fejezetben az önkéntesség meghatározását, bekapcsolódási módozatokat, példákat mutatnak be, a másodikban a 2014-ben elfogadott 78 önkéntes törvény kerül röviden ismertetésre. A két utolsó rész országos egyesületeket, önkéntességi akciókat, díjakat, honlapokat sorakoztat fel, míg végül a háromszéki civil szervezetek programjai kerülnek ismertetésre. A kiadványt összesen ötszáz példányban adták ki, illetve baróti és sepsiszentgyörgyi középiskolák diákjai körében mutatták be.
Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
szóljon hozzá!