Ezernél is több iskolás kirándulását finanszírozzák

•  Fotó: Farkas Antal

Fotó: Farkas Antal

Megvannak a nyertes pályázatok, már a szerződést is megkapták, így az elkövetkezendő hónapban huszonnégy honismereti kirándulást szervezhetnek Kovászna megye területén a háromszéki iskolák kezdő osztályainak közösségei részvételével a HKA jóvoltából.

Bencze Melinda

2014. október 22., 19:522014. október 22., 19:52

2014. október 22., 19:522014. október 22., 19:52

Már átadták a szerződéseket a Nem térkép e táj! iskola program nyerteseinek hétfőn, így október 24 és november 30 közötti időszakban összesen huszonnégy kirándulás valósulhat meg – tájékoztattak a program szervezői. Ennek következtében 1330 gyermek és 90 kísérő pedagógus vesz részt a tematikus kirándulásokat is magába foglaló utakon, amelyek pénzügyi tervezés reális, és a szervezők örömmel nyugtázták, hogy vannak esetek, amelyekben a pályázók önrészt is felvállalnak. A beérkezett negyvenegy pályázat közül csupán kettő nem teljesítette a formai követelményeket, vagy hibás volt a célcsoport vagy pedig nem Kovászna megyében tervezték a kirándulást. A program iránt különben még Marosvásárhelyről is voltak érdeklődők, a beküldött pályázatokban igényelt összeg pedig több, mint 37 ezer lej volt. Ezek közül választotta ki azt a huszonnégyet, amelyet az alapítvány támogatott, ehhez különben a felhívásban szereplő 14 ezer lejes programalapot növelni kellett, így összesen 19 500 lejt ítéltek oda az osztályközösségeknek.

Mint ismeretes, a Nem térkép e táj! Programban felhasznált pénzalap az elmúlt tanév során működő Youthbank csapatának adománygyűjtő rendezvényein befolyt összegekből származik, ezt azonban a közösségi kártyaprogramból begyűlt összegekből pótolták ki. A pályázati lehetőséget különben még szeptember második felében hirdették meg a Háromszéki Közösségi Alapítvány munkatársai. Bereczki Kinga, a HKA vezetője akkor elmondta, a program célja az iskolai oktatás fejlesztése, ezzel pedig azon osztályközösségek diákjait szerették volna megszólítani, akik idén kezdték nulladik, az első, az ötödik, valamint a kilencedik osztályt. A programnak a célja a honismeret fejlesztésén és a szülőföld megismerésén túl a csapatépítés, azaz az új osztályközösségeknek az összerázódása, az ismerkedési folyamat segítése. Főként sepsiszentgyörgyi oktatási intézmények éltek a pályázat nyújtotta lehetőséggel, azonban Kovásznáról, Papolcról, Bodokról, Árapatakról, Barótról, valamint Bardocról is nyertek egy-egy kirándulást az adott oktatási intézmények osztályközösségei.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.

Drágul az ivóvíz Háromszéken
Drágul az ivóvíz Háromszéken
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Hirdetés
2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba

Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba
2026. június 23., kedd

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül

Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül
2026. június 23., kedd

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend

Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend
Hirdetés