500-500 pityókás kenyeret oszt szét Sepsiszentgyörgyön és Csíkszeredában Diószegi László a kenyér világnapján, október 16-án. A sepsiszentgyörgyi vállalkozó úgy véli, ez az ünnep karitatív jellegű, és ebből az alkalomból, úgy mint hat évvel ezelőtt is kenyeret adományoz a rászorulóknak.
2014. október 15., 16:092014. október 15., 16:09
2014. október 16., 10:562014. október 16., 10:56
Sepsiszentgyörgyön, az Erzsébet parkkal szembeni, Diószegi pékség bemutató-üzlete előtt csütörtökön pontban déltől, míg Csíkszeredában a Szabadság-téren 16 órától kezdik el az egyenként egy kilogrammos pityókás kenyerek osztását. Mindkét városban 500-500 kenyeret osztanak szét – mondta el portálunknak Diószegi.
A Pékek Világszövetsége 2001-ben döntött úgy, hogy október 16. legyen a kenyér világnapja. Ennek célja, hogy bemutassa a világ legfontosabb élelmezési cikkének a kenyérnek a jelentőségét. A világnapot már közel 30 ország ünnepli, ilyenkor a pékek adományaikkal segítik a rászorulókat.
Diószegi Lászlónak jelenleg 17 bemutatóüzlete van országszerte és mintegy ezer kereskedelmi egységben forgalmazzák péktermékeit.
A sepsiszentgyörgyi vállalkozó év elején a Londontól harmincöt kilométerre lévő Lutonban is nyitott egy pékséget. A Ionescu & Diószegi Bakery pékségben jelenleg mintegy 1300 kenyeret sütnek naponta. A sepsiszentgyörgyi pékmester elmondta, felvásárlóik többsége román, lengyel és indiai érdekeltségű üzlet.
Diószegi László egyébként Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült a majdnem 100 kilogrammos pityókás kenyerével 2013-ban.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
Kilőttek egy medvét Sepsiszentgyörgyön a Farm utcában vasárnap este, egy másik kószáló nagyvadnak pedig csapdát helyeztek ki az Oltmező utcában.
szóljon hozzá!