Év végéig lehet pályázni hulladéktárolókra

Év végéig pályázhatnak a lakótársulások a bekerített hulladéktárolókra, melyekben minden család külön gyűjtheti a szemetet, aminek az ellenértékét levonják a Tega illetékből.

Bús Ildikó

2014. augusztus 11., 12:402014. augusztus 11., 12:40

2014. augusztus 11., 12:402014. augusztus 11., 12:40

Először július végéig hosszabbították meg a pályázati lehetőséget, most azonban év végéig tolták ki a határidőt, mivel a várt érdeklődés elmaradt. A szabályzat szerint, azok a tömbházak, pályázhatnak, ahol a lakók 80 százaléka beleegyezését adja és a családok legalább 95 százaléka rendszeresen befizeti a szemétszállítási díjat. A feltételek között szerepelt az is, hogy a lakótársulásnak zöldövezet-karbantartási szerződése kellett legyen a köztisztasági vállalattal, azaz ott létesítettek volna tárolókat, ahol a tömbház körüli zöldövezet karbantartását legalább egy éve a Tega Rt. végzi. Ezt a feltételt azonban törölték, megkönnyítve ezáltal a jelentkezést.

A zárható gyűjtőpontokat elsősorban négyemeletes tömbházak számára ajánlják, a lakók családonként gyűjthetik szelektíven a hulladékot: papírt, üveget, műanyagot, melyet majd elszállít a vállalat és az ellenértéket levonják a szemétszállítási díjból.

Tóth B. Csaba, a Tega Rt. vezetője elmondta: a házról házra való hulladékgyűjtés bevezetése eredményeképpen csökkenthető a háztartási vegyes hulladék mennyisége, és a kedvezményezetteknek egyénileg biztosítja a szelektív hulladékok értékesítését is. Célja az értékesíthető hulladékmennyiségek növelése, illetve a szolgáltató által összegyűjtött hulladékok megfelelő kezelése.

A pályázatokat és az ehhez kapcsolódó iratcsomókat a vállalat székhelyén lehet leadni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.

Drágul az ivóvíz Háromszéken
Drágul az ivóvíz Háromszéken
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Hirdetés
2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba

Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba
2026. június 23., kedd

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül

Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül
2026. június 23., kedd

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend

Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend
Hirdetés